minamole

Csináld magad a menyasszonyi csokrod!

Nagyon szeretem, amikor megismerhetem a tárgyakhoz kapcsolódó történeteket. Most egy különlegeset osztok meg veletek, mert ez egy menyasszonyi csokor megszületésének a története. Leánykéréstől az örök emlékig. Orsi maga meséli el a történetét, fogadjátok szeretettel, készítsetek ti is hasonló szépséget. Kérésemre nagyon részletesen leírta a folyamatot, így ez alapján a leírás alapján már tényleg könnyű az elkészítés! Köszönöm, hogy megoszthatom!

Virág és gyűrű

Virág és gyűrű

Orsi így mesélte el a menyasszonyi csokrának történetét: Életem egyik legszebb meglepetése volt, amikor a Párom a születésnapom előtt pár nappal megkérte a kezemet.Emlékszem, a szüleimhez utaztunk, hogy bejelentsük a nagy hírt és már az autóban arról beszélgettünk, hol fogjuk tartani az esküvőt, milyen lesz a dekoráció. A vendégeink közül tudtuk, hogy sokan allergiától szenvednek, ezért semmiképp nem szerettünk volna virágból asztaldíszt. Vágott virágot nem szerettem volna a csokromba sem, ezért a fejembe vettem, hogy a csokromat saját kezűleg fogom elkészíteni. A vőlegényemnek nagyon tetszett az ötlet, bátorított, hogy mindenképp próbáljam meg.
Sokat böngésztem a neten, hogy ihletet merítsek. Az ihletgyűjtés is megerősített abban, hogy jó döntés saját kezűleg menyasszonyi csokrot gyártani, mert:
1. Garantáltan pontosan olyan lesz, ahogy elképzeltem, nem érhet csalódás a nagy napon.
2. A színeket és anyagokat szintén saját kezűleg választhatom hozzá, akár pontosan olyat, mint a többi dekorációs elem az esküvőn.
3. Mivel nem használok hozzá élő virágot, biztosan nem hervad el és örök emlék marad a lakásunk díszeként.
Rengeteg Youtube tutorialt néztem végig, hogy megtaláljam a számomra ideális virágformát. Olyat szerettem volna ami nagy, mutatós és nem utolsó sorban, én is meg tudom csinálni. A virágokat végül ez alapján a Youtube videó alapján készítettem el (összesen 5-öt):

Miután tudtam, mit szeretnék, átgondoltam, milyen alapanyagokra lehet szükségem és el is kezdtem azok beszerzését. A listám a következőkből állt:

  • 1 nagy polisztirol gömb (A biztonság kedvéért én kettőt vettem, 1-et a gyakorláshoz, vagy ha elrontanám, 1-et pedig a végleges csokornak. Az ára 4-500 Ft/db)
  • Organza – Pezsgő- és rózsaszín organza anyagok voltak otthon, ezért ezeket nem vettem külön, a csokromhoz 1-1 métert használtam ezekből.
  • Valamilyen puhább függöny anyag – Rengeteg fehér függönyanyag volt otthon, ezért ezt sem vettem külön, kb. 1,5-2 métert használtam fel.
  • Gombostűk – Olyanokat kerestem, aminek gyöngyös a vége.
  • Szalagok – Összesen kb. 7 méter 3-5 cm vastag szalagot vettem. Az ára attól függ, milyen szalagot választasz, de az fontos, hogy mindkét oldala fényes legyen. Az én csokromba pezsgő és bézs színű szalagok kerültek.
  • Nagyméretű, díszes gombok (vagy bross, ami a virág közepe lehet) – Az ára attól függ, milyen gombokat választasz, de kb. 100-200 Ft/db árral lehet számolni, az enyémek ennyibe kerültek.
  • A díszítéshez fehér színű tollak
  • Hurkapálca (vagy amit helyette használtam: saslikpálca :D) – ez párszáz Ft-os tétel
  • Textilragasztó (Ez is volt otthon, de akár a DM-ben is lehet kapni.)
  • Ahogy a videón is látható, több méretben kivágtam papírból egyszerű, ötszirmú virágokat (25, 18 és 15 cm átmérőjűeket).

A papírvirágokat több réteg függönyanyaghoz rögzítettem gombostűvel és körbevágtam őket. Azért írom, hogy több réteg, mert több rétegű virágokat készítettem, mint ami a videóban van és nem is számoltam ki pontosan, melyik virág hány rétegű lett végül.Innentől volt időigényes a folyamat, ugyanis a kivágott virágformákat egyenként körbe kell forgatni egy teamécses felett. Így elégetjük a végeket és nem lesz rojtos a virágunk, másrészt pedig ahogy forgatjuk, a szirmok elkezdenek felfelé pöndörödni. Összesen több, mint 100 ilyen réteget forgattam meg a teamécses fölött. Erre egy teljes délutánom ráment, de megérte, mert előttem lebegett álmaim csokra. Amikor készen voltak a rétegek, egymásra tettem a őket 5 részre osztva, ügyelve arra, hogy minden virágba kerüljön minden méretű és színű szirom is. Amikor már tetszett a virágaim teltsége és színe, akkor összevarrtam őket, a virágok közepére pedig a korábban kiválasztott nagyméretű gombok kerültek. A polisztirol gömbbe beleszúrtam egy marék saslikpálcát. (Tipp: Előtte egy felmelegített százas szöggel lukakat szúrtam a gömbbe, így mélyebbre tudtam szúrni a pálcákat, stabilabb lett a csokor.) A polisztirol gömbbe szépen egyenként gombostűvel beletűztem az elkészült virágaimat, ahol pedig még kilátszott a virágok között a fehér polisztirol, oda bézs színű szalagból hajtogattam egy kis nonfiguratív „takaróelemet” és a gyöngyös gombostűvel letűztem. Betekertem a saslikpálcából kialakított fogantyút pezsgőszínű szalaggal, amit textilragasztóval rögzítettem. Azt a területet a csokor alján, ahol még kilátszott a polisztirol gömb, szintén ezzel a pezsgőszínű szalaggal fedtem be, ahol kellett, gombostűvel rögzítettem. Ez a része is kb. egy délután alatt megvolt, de persze a textilragasztónak is kellett még időt hagyni, amíg megszáradt. Az apró, puha tollakat utolsó lépésként szúrtam a virágok közé. A teljes csokrot tehát kb. 10 000 Ft-ból ki lehetett hozni. Mivel otthon volt már hozzá az elvárásaimnak megfelelő alapanyag, én összesen 3500 Ft-ot hagytam a hobbiboltban és a méteráruboltban együttvéve. Amikor ismerősökkel, meghívott vendégekkel beszélgettem az esküvőről, szinte kivétel nélkül mindenki megkérdezte, milyen lesz a csokor. Sokak arcára ráült a döbbenet, amikor közöltem, hogy én csináltam és már készen is van. Mire eljött a nagy nap, a csokorra már nem volt gondom, a vendégek pedig el voltak ájulva a csokortól (is). Többen megkérdezték, hogy ez tényleg az-e, amit én csináltam, mert annyira jól néz ki.Az esküvői képeinket nézegetve többen kérdezték a férjemtől is, ki készítette a csokromat, Ő pedig büszkén meséli, hogy ez az alkotás bizony az én kis kacsóimat dicséri.

A menyasszony kezében a csokor

A menyasszony kezében a csokor

Egyedi csokor

Csodálatos és egyedi csokor

 

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!