minamole

Színezz és dekorálj Húsvétra!

Nálunk az egész kis családom szereti a színezőket. A férjem fertőzött meg, amikor megvette szülinapomra az elsőt. Természetesen Marcival is sokat készítünk közösen színes képeket. Most szerettem volna olyan színezőt, amit nemcsak együtt festhetünk ki, hanem még húsvéti dekoráció is egyeben. Barberry Design által készített színezőket már többször töltöttem le, nagyon szeretem azt a világot, amit ő rajzol. Most is az ő általa tervezett képekre esett a választás. A színezőket letöltheted az oldaláról innen.

Indulhat is az alkotás!

Lehet belőle girlandot is fűzni, mint itt:

Pici segítség az elkészítéshez: a tojás girland elkészítéséhez szükség lesz néhány kiszínezett tojás mintára, színes kartonra, bármilyen szalagra vagy zsinórra a felakasztáshoz. Ezeket a kinyomtatott tojásokat akvarell ceruzával színezte ki Gréti és a húga Emi, de lehet bátran használni hagyományos színes ceruzát, zsírkrétát, vagy akár filctollat is. Közös családi program lehet a kifestő színezése és elkészítése, remek móka az ünnepre való készülődésben. Azért, hogy az elkészült tojások tartása kicsit jobb legyen, színes kartonból kivágtunk, körülbelül fél centiméterrel nagyobb tojásokat és azokra ragasztottuk rá a már kiszínezett tojásokat. Ha lyukat vágunk az így elkészült alkotásokra két oldalon, akkor akár fel is lehet fűzni egy szalagra. ötlet, hogy kicsi csipeszekkel is lehet rögzíteni.

Marcival az ICO Brush penjét választottuk, amivel a vékony vonalakat is nagyon szépen lehet meghúzni, annyira jó variálni ezeket a szép színeket. Mi is girlandot készítünk majd és képkeretbe is jut majd belőlük.

Ha tetszik, kövesd Barberry Design facebook oldalát itt, biztosan örülni fog egy lájknak a letöltésért cserébe, hiszen sok munka van egy ilyen színező elkészítése mögött.

Velem pedig itt találkozhattok!

A legédesebb cukrászdában a sütemény nem ehető!

Inspiráló, ahogy Modeszta megteremti a gyermekeinek az ünnepek és a játék hangulatát. Szerencsére ezt a Modest Home & Garden oldalán meg is mutatja nekünk.
Hisz abban, hogy különleges érzés ilyen kézzel készült süteményekkel, édességekkel, apró porcelánokkal játszani, hiszen még az érintésük is más. Így fogalmazott: “Bízom benne, hogy maradandó játékélményt adhatok a gyerekeknek”

Rengeteg képet hoztam, de nézzetek be Modeszta oldalára is még többért! Inspirálódjatok velem együtt és csenjétek el a szuper ötleteket!

A cuki muffinok szilikon formába helyezte, nemcsak tartást kaptak ettől, de tökéletes formát is.

Ez a fagyi biztosan nem olvad el! Ki kér?

Lennél vendég ebben a cukrászdában ugye?

Minden részlet finoman ki van dolgozva!

Kicsi varrott eprecskékkel tálalt szülinapi torta a kislányának,

de a fiúknak is jut az édességekből!

A horgolt nyalánkságok teljesen elvarázsoltak! Ezeket ajándékba kapták a gyerekek Szilviától.

Ebben a cukrászdában jár frissítő is, különféle ízekben! Az eper szörp mellé, természetesen epres süti!

A bodza ízű italhoz is kapunk finomságot!

Szaloncukor minden időszakban kapható!

Egy kellemes délutáni teához linzer sütit kapunk.

Természetesen még a teafilter is varrva van!

A nyalóka filcből készült, a gomb a közepén telitalálat!

A különleges vendégeknek is jár a porceláncsésze!

Köszönöm a képeket Modesztának és, hogy megmutathattam nektek ezt a mesevilágot!

Modest Home & Garden oldala itt található. Ha tetszett osszátok meg ismerőseitekkel és gyertek csatlakozzatok az én facebook oldalamhoz is itt!

Táblácska a veteményesbe - melyik illik a te kertedbe?

Nagyon örülök, hogy megérkezett a jó idő, már alig várom, hogy kijussak és kertészkedjek. Több, mint egy év építkezés után a kert kissé még egy tüzép telep és egy dzsungel bájos keveréke, de rajta vagyunk, hogy ez változzon.
Uborka, kaliforniai paprika és szagos bükköny már bekerült a csíráztató edényekbe, így pont ideje, hogy kitaláljam hogyan fogom őket megjelölni ha majd ágyásba kerülnek. (még persze ki sem csíráztak)

Nem kell aggódni, tettem rá földet!

A leginkább tetsző ez a kis táblácska, bár a drót résztől kissé tartok mennyi gyerekbarát.

A vintage mindig is közel állt hozzám, bár a ház elég modern lett, de lehet egy kanalat ki kellene legalább kalapálni!

Másik kedvenc, bár a bazsalikom és a kaliforniai paprika lehet kifogna rajtam.

Lehet ám egyszerűen is csinálni. Táblafesték, akár spray formában, mert az még szupergyors is és fa lapocskák. Nem krétával jelölném, mert az gyorsan lekopik, de lehet fehér filcet kapni, ami tartós.

Mostanában többször láttam Lidl-ben pirográf felszerelést, még soha nem próbáltam, de akinek van az ilyen klassz jelölő táblákat készíthet a metszésből származó ágacskákból.

A boros dugó ki sem maradhat a válogatásból, az mindig akad egy háztartásban. Öreg villára vagy csak hurkapálcára tűzve az újrahasznosítás mintapéldája.

Szép formájú kövekre porcelán filctollal (az EDDING-nek van nagyon sok színben) lehet rajzolni, megint kihívás a kaliforniai paprika.

És az örök fa csipesz újrahasznosítás. A Novasol spray krétafestékkel ezt tuti ki fogom próbálni!

Az összes kép forrást megtaláljátok a kerti Pinterest albumomban és még egy halom álom képet, hogy milyenre szeretném a kertünk.

Találkozzunk a Pinteresten, a Facebookon és a Instágramon is

Hogyan legyél szivárványos unikornis?

Csak el kell határoznod magad, hogy ezentúl csillámtüllös-szivárványos unikornisként élsz és persze készíteni kell hozzá egy menő jelmezt! Az utóbbihoz minden segítséget megkapsz, mert Krisztina elkészítette a jelmezt és el is mesélni az apró trükköket, hogy neked már könnyebb legyen! Büszkeség, hogy a blogomat nézegetve és az ott talált inspirációkat továbbgondolva készítette el azt az ajándékot, amellyel a keresztlányát lepi meg.

Lili izgatottan készül a bölcsis farsangra és ebben a jelmezben a legcsillámosabb jelenség lesz azt garantálom! A praktikumot is előtérbe helyezve az álarcról gyorsan lemondott Krisztina és kitalálta, hogy sörény, unikornisszarv-pánt és unikornisfarok fog készülni.

Megrajzolta a füleket, amelyeket filcből vágott ki és rózsaszín filccel bélelte,  a szivárványos unikornisnak valószínűleg ilyen lehet a füle ugyanis. Aztán szintén dekorációs filcből tekert egy szarvat, megtömte vatelinnel jó keményre, egy korongot varrt az aljára. Lila hímzőfonallal szorosan körbetekerte, így a szarvnak tekercs hatása van, pont, mint az igazi unikornisokénak.  A lényeg csak ez után jön, a csillámos tüllök. Halványlilát, pinket, türkizt, csillámos babakéket és csillámos rózsaszínt vásárolt a weben. Vékony (kb 5-7cm széles) csíkokat vágott belőle és felkötözte egy hajpántra.
Krisztina így mondja el a fonat ötletét: “Eszembe jutott, hogy anno nekem is volt pónim, és mindig fontam egy tincset a sörényébe. Így ennek is kell, hogy legyen egy fonata. Viszont én csak hármas fonást tudtam eddig,  viszont a sörényben van 5 szín. A Youtube is a barátom, gyorsan megtanultam az ötös fonást. Kész is a tökéletes szivárványos sörény!”
Ez után a hajpántra rávarrta az unikornis szarvát és a füleket is.
Ugyanígy felszabdalta, megfonta és összeöltötte a farkincát, majd egy biztostűre varrta az egészet, hogy Lili fehér ruhájára  rá tudják majd tűzni.
A fotón egy plüss malac változott át csodálatos szivárványos csillámtüllös unikornissá a kellékek segítségével, köszönjük a szereplését!
A jelmez  kb. 1500 Forintba került összesen, a modellt nem számítva.
A legértékesebb viszont a kézzel készült, különlegesen egyedi jelmez Keresztanyutól!
Köszönöm Krisztinának a részletes leírást és fotókat. Ha te is szeretnél inspirálódni, gyere és csatlakozz a facebook oldalamhoz itt.

Légies könnyedség - dekorálj hőlégballonnal!

Minden azzal kezdődött, hogy megláttam egy tapétát és teljesen beleszerettem a hőlégballon mintába. Gondoltam megnézem, milyen ötleteket találok még ebben a témában.

A gyűjteményben van néhány, amelyet érdemes saját ízlésünk szerint újragondolni, én biztosan ezt fogom tenni!

leghajo_tapeta

leghajo_csipke

leghajo_falikep

leghajo_festmeny

leghajo_forgo leghajo_girland leghajo_gombkep

leghajo_gyertya leghajo_kep leghajo_kepeslap leghajo_korte leghajo_kretatabla

leghajo_tabla

leghajo_torlo

leghajo_csillarKépek forrása: Pinterest albumomban

A kis felfedező tökéletes szülinapja

Beatrix megmutatta nekünk kislánya első születésnapjára készült dekorációt is egy éve. Ahogy az elsőre a másodikra is rendkívüli módon készült és rengeteg ötletet vitt bele az elkészítésbe. Nagy örömmel mutatom be Judit 2. szülinapját, amelyet édesanya kreativitása és szeretettel készült dekorációja tett egyedivé.

Beatrix így írt nekem:

„Mi lehet fontosabb az első tökéletes szülinapnál? A második! A kislányom érdeklődve szemléli a körülötte lévő világot és élvezi, hogy minden róla szól. Már nem annyira babás, mint egy éve.  Napokkal a nagy nap előtt mondogattam már neki, hogy szülinapja lesz, amit úgy gondolom, hogy meg is értett.”

Mi inspirálta az idei év dekorációját, meséld el miket készítették?

„Nagy kedvenc Dóra a kis felfedező mese, így adott volt a party témája.
Dórás ruhát ma már szinte minden baba-ruhás boltban lehet kapni, így mi is egy ilyenben vettünk ruhát, mivel 1500 Ft-ba került nem gondoltam arra, hogy én kezdjek el varrni egyet. Az ünnepelt szék szoknyája lila/rózsaszín krepp papír csíkokból készült, egy tekercs ára kb. 90 Ft és csak a felét használtam el.

Judit_szulinap_2.2A Pinteresten találtam Dórás figurákat keretbe foglalva, azokat rászerkesztettem A/4 lapra, kinyomtattam és máris kész volt a Dórás székszoknya az ünnepeltnek. A vendégek székére szánt figurákat is a saját nyomtatón készítettem. A mesében szereplő összes figura „meghívást” kapott. Ollóval körbe vágtam a figurákat és gyurma ragasztóval rögzítettem. Az asztaldísz néhány műanyag pohár segítségével készült. 3 poharat félig töltöttem sóval, szalvétából pomponokat hajtogattam és ezeket beletettem a só tetejére. World programba szerkesztettem a feliratokat és a figurákat is. A pohár méreteihez igazítva nyomtattam, és hurkapálcára ragasztottam, majd belenyomtam a pohárba. Minden szereplőből egy jobbos és egy balos kivitel készült, hogy az asztal mindkét oldalán ülő vendégeknek hasonló élménye legyen.

Judit_szulinap_2A meghívó egy hátizsák, benne a mesében is szereplő térképpel. Lila karton a 150 Ft/A0 ív. szerencsére találtam térkép mintájú levélpapírt, amelyből 20 db-ot használtam fel ennek költsége: 1050 Ft. Ezek segítségével készült természetesen saját kivitelben a térkép, amellyel a vendégek eltalálnak a szülinapra. judit_szuletesnap_2.3

A külön terem ajtaján üdvözlő szöveg fogadta a vendégeket. Szintén A/4 papírra pár kedves sor, és Dóra került a barátaival. Mindent az otthoni nyomtatón nyomtattam, de nem kellett több, mint 20 oldal az egész dekorációhoz. Persze fontos volt, hogy egy oldalra több figurát is nyomtattam, ezzel is spórolva a tintával és a papírral. Mindent összevetve kb. 1500 Ft összköltségből meg volt a szülinapi dekoráció. Nem nagy összeg, ha figyelembe veszem a gyermekem összes kis virtuális barátja, Dóra és a többiek is jelen voltak a zsúron.

Az ünnepi torta a cukrászdában készült. Elmondtam mit szeretnék és fotó alapján, némi változtatással, el is készítették. Juditkám nagyon boldog volt, a vendégek is jól érezték magukat. Kell ennél több?

Boldog szülinapot!

Boldog szülinapot!

Köszönet a csodás képekért és a megtiszteltetésért, hogy megint bemutathattam Judit szülinapját! Boldog szülinapot kívánok a 2. éves Juditkának! Éljen! Éljen! Már most várom a 3. szülinap témáját!

Farsangi dekoráció otthonra

A karácsonyi dekoráció már lekerült, de még talán korai a húsvéti dekorációt rendezgetni. Most a farsang idején pont jól esik egy kis őrült színkavalkád. Tollak, gyöngyök, vibráló színek.

uvegek

olcsó alapanyagokból összeállítható

girland

Papírból készült girlandok

farsang_korongok

Papír vagy filc korongokból készült girland

farsang_gyongyok

Poharakat gyönggyel lehet díszíteni

farsang_diszek

Vibráló színek

farsang_asztaldisz

Lufival vidámabb

farasangi_ajtodisz

Az ajtóra koszorút lehet készíteni

bohoc

visszafogott dizájn

4a88843d937c531785a5c28c68188979

A túlzások is megengedhetőek

Inspirációk gyermek jelmezekhez, egy régebbi bejegyzésemben itt.

A képek forrása  Pinterest oldalamon található itt. Minamole facebook oldalán minden nap megosztok inspirációkat.

Csajos lámpaernyő - inspirációból megvalósulás.

Nagyon szeretek inspirációkat gyűjteni és megosztani veletek. A legnagyobb öröm viszont az, ha kapok visszajelzést, hogy egy téma alapján valami meg is valósult. Nem kell lemásolni semmit, csak ötletet kapva elkészíteni egy saját tárgyat, erről szól a “csináld magad” nekem.
Barbara nagyon kedves volt és elküldte az általa készített csajos lámpaernyő fotóit és leírta hogyan készítette el. Az eredeti inspirációkat, itt találjátok. Figyeljétek meg, hogy az elkészült ernyő egyikre sem hasonlít, csak az ötletet adta, hogy lehetne akár egyedit is készíteni a kommersz áruháziból.
A felhasznált anyagok, mind maradékok: farkasfogból kb. 4-5 métert, filcből pedig néhány megmaradt darabot használt fel. Kivágta a virágokat, két öltéssel összevarrta aztán pár pötty ragasztóval mentek a lámpaernyőre. A farkasfogat is csak pár pöttyel rögzítette, használt UHU univerzális ragasztót és textil ragasztót is.
lampabura_farkasfoggal

Színes farkasfog és filc

A lámpaernyő IKEA JÄRA, 34 cm-es átmérővel, 3500 Ft, a foglalat-zsinór pedig Sekond 1690 Ft-ért, a hossza jól állítható és nagyon szép zöld a kábel.
lampabura_farkasfoggal-helyen

A kábel is színes, jól illik az ernyőhöz

Barbara nem igazán ilyennek tervezte az ernyőt, csak azt tudta, hogy valami egyedit szeretne, de miután a kezébe akadtak a farkasfogak már egyből meg is volt az ötlet. Az elkészítés nem tartott tovább fél óránál mindennel együtt, nem számítva persze a kóválygást az Ikeában.
A lányok nagyon szeretik, bár a Nagylány kérte, hogy a régi macisat tegyék el a saját gyerekeinek, hozzátéve: “ha lesznek….”
Gyere és csatlakozz facebook közösségünkhöz, ahol minden nap találsz inspirációt.

Levendula - szín, illat, íz, ihlet

Egyik kedvenc növényem a levendula, imádom az illatát, a színét, az ízével már nem nagyon vagyok kibékülve, de az egyértelmű, hogy sok tárgy díszítését ihleti ez a növény. Ebben az összeállításban Magyar kézművesek munkáit mutatom be.

Dekor ABC az egyik kedvenc kézművesem, Ivett rendkívül tehetséges és egyedi, jól felismerhető stílusa van.

levendula_angyalok

Levendulatündérek

dekorABC_kepkeret

Személyre szabott képkeret

dekorabc_nev

Bájos díszítése, egy bájos névnek

Rozsiboutique ékszerei közel állnak a szívemhez. A levendula, mint szín és mint, ihlet is megtalálható nála.

Rozsibutique_ékszerek

Levendulamánia

 

Rozsiboutique_ékszerek2

Csodásak a lila árnyalatai

Noja design munkáját már bemutattam egyszer, most más ajánlotta, itt a helye. Finom, nőies minden munkája.

noja_illatosito

Az Ágymester manufaktúra egy méretre készített ágyat tett még személyesebbé a levendulával.

agymester_agyveg

 

Czippel Art munkáját is jó szívvel mutatom, gyönyörű kézi festés.

Czippelart_festes

Bluer Design nem csak fest, hanem csodás ajtódíszeket, koszorúkat is készít. Őt is megihlette a levendula

levendulasziv

Ajtódísz levendulával

levendula_vallfa

Az egyszerű vállfa is különlegessé tehető

Naturalmente Bábuskája most levendulapárnaként született meg.

naturalmente_levendulababuska

Gyere és legyél te is a minamole facebook közösség tagja!

Anyák napjára szeretettel készítve.

Anyák napjára is kézzel készült ajándékot szeretnénk adni a Nagymamáknak.  Mielőtt eldöntenénk, hogy mi lesz az, a legjobbnak tartott ötleteket szeretném veletek is megosztani.

Egy fotó az unokáról, vagy a gyermekről mindig kiemelt helyet kap a lakásban, így tavasszal még kedvesebbé lehet tenni vidám és színes háttér és muffinpapír segítségével. Nagyon kedves megoldás.
Anyák_napja_kép

A virág egy képeslapon is jól mutat, főleg ha a megajándékozott messze lakik és személyesen nem találkozunk.

Anyák_napja_képeslapA mi befutó darabunk ebben a pillanatban a kézzel díszített kötény. Akár a kötényt is saját kezűleg lehet elkészíteni, aki szeret varrni. A neten némi keresés után, több helyen is beszerezhető ilyen alapanyag. pl: munkaruházati boltok.

Anyák_napja_kötényNagyon tetszenek a betűkből, szavakból készült képek. Már én is készítettem sablon felhasználásával hasonlót. Itt találjátok a leírását. A szavak még személyesebbé teszik a kiírást, hiszen saját, fontos fogalmak, helyek, események lehetnek azok, amelyek végül kiadják a vágyott szót.

Anyák_napja_szövegHa egy pici figyelmességgel szereténk örömtelivé tenni a reggeli teázást, akkor a teafiltert is átváltoztathatjuk. Kicsi szív a tea logoja helyett, vagy egy csinos tasak a teafiltereknek, máris kész az ünnepi tea.

Anyák_napja_teafilterFilcből,  anyag maradékokból is ki lehet vágni, ezt a soha el nem hervadó csokrot. A gombok nagyon jól mutatnak a virágok közepén.

Anyák_napja_virágok

A képek forrását és még több ötletet a Pinterest albumomban találtok.

Készüljünk az ünnepre!

Kokárdát mindenképpen szerettem volna készíteni, mivel volt itthon hozzávalóm. Megoszlanak a vélemények, hogy melyik irányból olvassuk a kokárda színeit és melyik a helyes típus. Szerintem az a lényeg, hogy a gyermekem is viselje és idővel, ha felfogja majd megtanulja miért hordjuk.

Három, megfelelő színű filc, ami akár maradék is lehet, hiszen annyira kicsi kell csak. Cakkozó ollót az IKEA-ban szereztem be, a kör alapja pedig a cumisüveg kupakja, pont jó méret. Az jól látszik, hogy nem tudom még rendesen használni a cakkozó ollót. A rétegeket összeragasztottam, de a végén, a biztonság kedvéért még össze is varrtam középen. Alulra lehet speciális kitűző alapot használni, de most csak egy kis biztosítótűt szúrtam bele.

Kokárda

Marci kokárdája – a bölcsis jele, a csillag benne van!

Szeretnék bemutatni három magyar kézművest, akiktől be lehet szerezni gyönyörű kokárdákat, ha nincs kedvetek készíteni. Magamnak sem készítettem, mert megláttam Rozsiboutique standján az alábbi kitűzőt és nem volt kérdés: kellett.

 

Kokárda - Rozsiboutique

Rozsibutique bőrből készített kitűzőt
Forrás: https://www.facebook.com/pages/Rozsiboutique/238534866202694

A bölcsis jelet szerintem azért jó ötlet felhasználni, mert a kicsik felismerik és már biztosan szeretik a saját jelük. Ha ennyire szépek, akkor meg pláne hordani akarják! mARTeee gyönyörű horgolt kokárdáit érdemes megnézegetni.

Kokárda kollázs 02

mARTeee ART vagány horgolt kitűzői
Forrás: https://www.facebook.com/pages/mARTeee-ART/347428435268831

Dekor ABC mesterien készít személyre szabott betűket és szezonális díszeket filcből, természetesen kokárdái is vannak. Érdemes megnézni a munkáit, nem véletlen választottam ki ebbe a sorozatba, már nekünk is van több általa készített betűnk.

DekorABC kokárdái

DekorABC kokárdái
Forrás. https://www.facebook.com/pages/dekor-ABC/153723618036802?fref=ts

Az alkotóktól engedélyt kértem és kaptam a munkájuk bemutatásához.

Tegyük egyedivé a könyvjelzőnket is.

Ajándéknak vagy csak úgy: készíts könyvjelzőt! Megmutatom, melyek azok az inspirációk, amely nekem a legjobban tetszenek és saját verziódat, akár Te is elkészítheted! Én már kiválasztottam melyiket szeretném, nemsokára meg is csinálom, csak be kell néhány hozzávalót szereznem.

A legtöbben ezt az inspirációt szerették a facebook oldalamon.

Vintage hangulatú könyvjelzők

Vintage hangulatú könyvjelzők

Nemrég barátkoztam meg az origamival, ezt a hajtogatós darabot mindenképpen megcsinálom.

Hajtogatott könyvjelző

Origami könyvjelző

Igazán csajos könyvekhez ajánlom:

Igazi csajos darab

Igazi csajos darab

Kotta, régi papír és csipke, ennyi.

Vintage hangulat papírból

Vintage hangulat papírból

Egyszerűen elkészíthető, ám nagyon mutatós és vidám darab.

Szalagos, színes könyvjelző

Szalagos, színes könyvjelző

A végén mindenképpen szerettem volna mutatni egy férfias darabot is.

Billentyűből könyvjelző

Billentyűből könyvjelző

Minden kép forrása és még több könyvjelző itt található: Pinterest

 

 

 

Egy pici Anglia a táskádban.

A héten a kulcstartómhoz kerestem ötleteket. A Facebook oldalamon megosztottam néhány inspirációt, amelyek közül választottam ki azt, amelyet végül el is készítettem. A többi is nagyon tetszik, még szerintem készítek azokból is. Alapanyagnak én is a filcet választottam, ahogy az inspirációm is abból készült.

Az előkészületek egy kissé hosszadalmasak voltak, mivel a Union Jack szabályos vonalait ki kellett szerkesztenem papíron. A papír sablon alapján viszont akár sorozatgyártásba is kezdhetnék. (Vannak erre irányuló igények a családban)

Union Jack

Union Jack részletek

A piros keresztet varrtam rá a fehér alapra pirossal, az egyenesen varrást még gyakorolnom kell. Ezután a fehér alapot varrtam rá a kékre. Egy pici kék filcdarabot erősítettem az egyik sarokba, hogy ott tudjam a karikára felfűzni. Egyszerű pelenaköltéssel varrtam össze az első és a hátsó oldalt, ez elég is ahhoz, hogy a rétegeket összetartsa. A belsőt egy kicsit kitömtem, hogy jobb tartása legyen. Készítsétek el a saját verziótok, nagyon nagy élmény volt, amikor felfűztem a kulcsaimra.

A kész kulcstartó

A kész kulcstartó

 

Tök dekoráció - tök nélkül

Ha már Halloween akkor tök, de a lakásban nem akartam tárolni, mert gyorsan romlik. A saját töklámpásunkat már kifaragtuk és az erkélyen minden este teszünk bele egy gyertyát, de belül is szerettem volna néhány csinos “tököt”.

Az elsőt még szeptemberben, csipkéből készítettem el, ennek a leírását itt találjátok.

A facebook oldalamon minden héten választok egy témát, amelyhez inspirációkat gyűjtök. A héten a fonalmaradékok felhasználása a téma. A mai inspiráció elindította a fantáziám.  Fonalgombócokból készült az alábbi hátom tököcske, az eredeti képen nem is igy szerepelt, de nem baj, ez a saját verzióm. Az egyik szára dugó lett, a többié szőlőszár, de lehetett volna fahéj, kicsiny ágdarab, ami épp kéznél van. Kis filc és zsákvászon maradékából formáztam a leveleket. A kis szörmók drótdarabot is már régen eltettem, de most megtalálta a helyét. A drót nélkül is jól mutatna egyébként, ez nem lehet indok, hogy ne csináld meg!

Fonalgombóc tökök

Fonalgombóc tökök

A fonal témánál maradva tök pompont készítettem. A kacsot ragasztóval  kentem be és csigavonalra formáztam. A szárat  is csak fonalból tekertem, a leveleket masnira kötöttem.

Pompon tök

Pompon tök

A színes kapszulákat általában elteszem, majd jó lesz valamire mondással, most a narancssárgák tökéletesen használhatóak.  Az egyik “szára” barna szalag, a másiké szőlőszár. A levelekhez pedig két gombot ragasztottam, igy lett teljes számomra. Itt megintcsak bármi felhasználható, a levelek takarásához.

tok_kapszula

Nézz Te is körül mi van otthon és készítsd el a saját verziódat, ha egy picit körülnézel biztosan megtalálod a hozzávalókat. Ha van kedved töltsd fel az elkészült dekorációt a facebook oldalamra. Sok sikert!

 

 

Szülinapi dekoráció - kitűző

Az ünnepeltet is ki kell dekorálni a szülinapján, nem csak a lakást és a tortát. Készítettem egy szép kitűzőt a nagy napra. Együtt ünnepli a kis barátnőjével eme jeles eseményt, így  rögtön csináltam kettőt, egy csajosat és egy pasisat.

Az alapanyag filc, a gombok a bölcsis jeleket szimbolizálják, és a színek illenek a dekorációhoz. A köröket különböző méretű kupakok körberajzolásával kaptam. A varráshoz nem kell nagy gyakorlat, de aki ehhez sem mer hozzáfogni, akkor áttetszőre száradó textilragasztó a megoldás, a számokat azzal ragasztottam fel. Mégegyszer mondom: áttetszőre száradó, mivel az elsőt elrontottam, tessék tanulni a hibámból! Ma már ki is próbáltuk, egész jól tűrte, hogy rajta van. Sima biztosítótűvel rögzítettem a ruhájára, de erre is létezik szebb és olcsó megoldás, csak nem jutottam el a kitűzőalapért a megfelelő helyre!

Szülinapi kitűzők

Update: A hétvégén mindkét nap viselte a kitűzőt a kisfiam, ami remekül vizsgázott! Jól tartott, nem esett le, nem zavarta és ezért nem is tépte le. Mindenkit biztatok, készítsen ilyet az ünnepeltnek! Öröm és büszkeség látni a szülinapost az én általam készített kitűzővel!

 

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!