minamole

Különleges és eklektikus lett a festett nászajándék

Honnan jött az ötlet, hogy ez legyen a nászajándék?

A barátaink már együtt élnek, egy teljesen berendezett háztartásuk van. Nem szerettünk volna egy olyan használati vagy dísztárgyat adni amilyen már esetleg van, viszont azt mindenképpen eldöntöttük, hogy egy egyedi emléket adunk nekik amilyet mástól biztosan nem kapnak.

A saját kezűleg készített ajándékban mindig több az érzelmi töltés, így kézenfekvő volt, hogy festek valamit. A bútorok közül pedig egy komód az, ami szerintem mindenhol jól hasznosítható, már egy kész lakásban is mindig lehet helyet találni neki. A fiatal házasok egy gyönyörű, minimál stílusban berendezett lakásban élnek, ide szerettünk volna becsempészni egy kicsit más stílust, de ami még belesimul a meglévő enteriőrbe.

Mennyire voltál biztos benne, hogy sikerül a meglepetés?

Izgultam nagyon, hogy vajon ami a mi ízlesünk szerint oda való azt vajon ők is úgy látják-e. De a fiatal ara azóta már mondta, hogy pont van egy olyan hely a nappaliban ahova terveztek valamit de még nem találtak meg azt a tárgyat, egészen eddig.

antibes_komod_elokeszuletMiért zöld, és miért pont az “antibes”  zöld?

A fehér az uralkodó szín a lakásban, ehhez a zöld remek kiegészítő szín. Mivel a komód eredeti színében legkevésbé sem izgalmas, sőt inkább unalmas bútordarab, ezért egy meglepő, dinamikus szín kellett. Így egyértelmű volt ez a gyönyörű és izgalmas zöld.

Stencilről mesélj, hogyan valósult meg?

Imádom egyedivé tenni a bútorokat, ez a legszebb része a festésnek. Itt tudom belecsempészni kicsit magam, az én elképzeléseim. Szinte minden bútorra festek mintát. Ennél is biztos voltam benne hogy kell rá valami, amitől egyedi lesz. Tetszenek a vintage babérkoszorúk, de az önmagában tartalom nélküli feliratokat nem szeretem. Ezért találtam ki, hogy az alapban üres de bármilyen betűvel vagy  számmal rendelhető koszorúba az ifjú pár neve és házasságkötésük dátuma legyen. Andi a Pagina Galériától pontosan érezte, hogy mit szeretnék és megtervezte nekem.antibes_komod_rejtett_reszlet

Kérlek, írd le milyen festéket és technikát alkalmaztál?

Annie Sloan Chalk Paint festékkel festek mindent. Imádom a színeit, hogy mindenre rákenhető. Nem kell előtte napokig csiszolni a felületet. Leszereltem róla a régi veretes fogantyúkat, a csavarok helyét és a felületet itt-ott kijavítgattam tapasszal, összecsiszoltam és már mehetett is rá a festék. A zöld a külső felületeken 3 rétegben, a fiókok külső oldala és belseje fehérrel szintén 3 rétegben került lefestésre. Utána a zöldet csiszolópapírral visszacsiszoltam annyira, hogy néhol visszajöjjön a fa  eredeti színe. Ez után jön a minta festése majd átlátszó wax-szal kezeltem, ettől gyönyörű érett színe lett. A fiókok külső oldalára a mintát részletekben újra felfestettem. Szeretek olyan helyekre festeni ami nem látványos, ahol csak néha, a használat során bukkan elő. Számomra ettől lesz kedves és szerethető egy bútor. A fiókokat belül vízbázisú lakkal fixáltam. Mikor így készen volt egy kis fehér “ködöt leheltem” rá az éleknél szárazecset-technikával. Ez szintén egy olyan aprósag, ami szemmel elsőre láthatatlan, csak ha közelről alaposan megnézzük, akkor látszik. Összképben csak kicsit hamvasabb tőle a bútor. Már csak a fogantyúk hiányoztak, nekem a kristály gombok tetszenek a legjobban, amire lehet és a stílusa elbírja arra azt teszek. A régi bútorokat kicsit különccé, eklektikussá teszik.

antibes_komod_keszMi volt az ajándékozottak reakciója?

A nagy forgatagban meg kellett szervezni, hogy mivel mi nem tudtuk odavinni hozzájuk az ajándékunkat, őket kellett az ajándékhoz vinni, ami a hallban állt. Nem volt egyszerű, a férjem Andrist, a vőlegényt “vadászta” le a násznép kezei közül, én Ágit.

Meglepődtek és nagyon örültek. Persze mi is, mert végre odaadhattuk és láttuk, hogy jól döntöttünk mikor ezt kitaláltuk és megszerveztük.

Köszönöm a lehetőséget, hogy elmesélhettem ennek a csodás bútordarabnak a történetét. Sok boldogságot az ifjú párnak!

Ötlet és megvalósítás: Székely Herczeg Ágota,  ART és más

Egyedi stencil: Pagina Galéria

Festék: Annie Sloan Hungary

Stencillel sokkal szebb lesz!

Egy régi tálcát szerettem volna megszépíteni. Amióta megérkezett az új stencilem, már alig vártam, hogy felhasználhassam. A mintát először egy vágódeszkán próbáltam ki, de nagyon könnyű vele dolgozni, nem kell félni tőle, csak el kell kezdeni használni!

Nem használtam semmit, hogy a tálcához rögzítsem a sablont, de bonyolultabb minták esetén javasolt ragasztóspray használata. A tálcát először két rétegben lefestettem Annie Sloan Country Grey nevű  krétafestékkel. A minta színe ugyancsak Annie Sloantól az Oliva lett.

A sablonra merőleges mozdulatokkal, szivacsecsettel vittem fel a festéket, de próbáltam már sima ecsettel is, azzal is könnyedén festhető. Az a jó, hogy nem kell mindet mintát felhasználni, itt most kihagytam a kicsiket, csak a virágokat festettem be.

talca_elokeszuletek

Előkészületek

Amint megszáradt a festék már láttam, hogy túl színtelen még az egész, ezért a maradék Oliva festéket elkezdtem egy száraz ecsettel és határozott mozdulatokkal felpacsmagolnia a tálcára. Ha túl sok került fel, akkor egy nedves ronggyal visszatöröltem. Mivel volt otthon Pentart zuzmózöld Dekor Paint Soft festék is, ezért még abból is került rá. A sötét és a világos zöld szép összhangba került.

Stencilezett tálca részletek

Részletek

Amikor úgy gondoltam, hogy eléggé antikolt a hatás, akkor tiszta viasszal átkentem és egy kevés sötét viaszt is felvittem rá. Jó alaposan átdörzsöltem és alig vártam, hogy megszáradjon, azonnal használni akartam.

Stencilezett, antikolt tálca

Stencilezett, antikolt tálca

A stencil a Decor Labor Kisdiófa utca 12. névre hallgat, kicsi méretű és itt kapható. A facebook oldalamon pedig minden nap talász inspirációkat.

Ha szép minta kell, akkor stencil!

Egy különleges minta remekül feldobja az üres felületeket. Mintákat sokféle technikával lehet felvinni a felületre, de most az egyik legegyszerűbbet szeretném bemutatni: a stencilezést. Hatalmas volt az öröm , amikor megérkeztek a Decor Labor csinos stenciljei, de persze rögtön meg is ijedtem, hogy ezt hogyan is kell csinálni. Elolvastam a szakirodalmat, mivel már több DIY blogger társam is használta már sikerrel. Kiokosítva magam, már bátrabban vágtam neki a feladatnak.

A stencilt elhelyeztem a felületen és a széleit cellux segítségével rögzítettem, azzal a fajtával, ami könnyen visszaszedhető. A célom az volt, hogy a végeredmény egy kicsit rusztikus legyen, ne legyenek tűélesek a vonalak.  Ezt a hatást azzal értem el, hogy szivacs helyett sűrű ecsetet használtam a festék felviteléhez, vagyis finom tunkolásnak nevezném inkább. Az alábbi képeken jól látszik, hogy a minta réseit nem mindenütt tölti ki tökéleten a festék. Nem használtam ragasztó sprayt, hanem ahogy a mintával haladtam, úgy nyomtam le az ujjaimmal a stencilt. A végén még nagyon finoman meg is csiszoltam, hogy kopottabb legyen.

Stencil közelről

Stencil közelről

A felület, amit kiválasztottam tulajdonképpen egy hokedli, az a fajta, amelynek a tetejét fel lehet nyitni. Annie Sloan krétafestékkel festettem, Coutry Grey színben, a stencilezett minta színe pedig Duck Egg blue. Készítettem néhány fázis fotót, amelyen megpróbáltam érzékeltetni, hogy a felület hogyan érte el végleges textúráját.

Az első részen a festett felület a stencillel, a másodikon a tiszta waxolt felület, majd az utolsón a mélységet a dark wax adta meg.

stencil_3_fazis

festve / clear wax / dark wax

A hokedli most íróasztalként funkcionál egy kis embernek, de ha kell akkor remek fotós háttér is.

stencil_kész

A stencilt, a használat után azonnal tiszta vízzel elmostam, mivel a festék vízbázisú, így viszonylag könnyel le is jött. Ahol kissé megmakacsolta magát, ott mosogatószivaccsal finoman átdörzsöltem. A stencil vékony, de strapabíró anyagból van, ezért többször is felhasználható és persze fel is fogom! Már kinéztem a következő megszépítendő felületet!

Hasznos információk:

További megvalósult stencil minták más DIY bloggerektől az otthonkommandó oldalán találhatóak itt.

A stencil pedig A Decor Labor oldalán itt megvásárolható , amely a romantikus Chateau Loire névre hallgat.

minamole facebook oldala itt üzemel.

Varázsolj az olcsó keretből különlegeset!

Már régóta szemeztem ezzel a kerettel, de mindig meggondoltam magam, mert annyira műanyag, sehogy sem illett a szobánkba. A forma és a minta remek, de az anyag az nagyon nem én vagyok.  A bátorítást egy  facebook csoportban kaptam meg, ahol szuper csapat került össze és egymásnak adják a tippeket festésre, bútor felújításra. A csoportban két lány is sokkal bátrabb volt mint én és beáldozták a 800 Ft-ot a keretre és nekiestek az átalakításának, majd bemutatták a kész daraboka. Így én már biztosra mehettem, tudtam, hogy szép lesz a végeredmény! Köszönöm az inspirációt Áginak és Erikának. A saját keretem úgy készítettem, hogy két réteg Annie Sloan Emperors’s Silk krétafestéket festettem rá, fehér- majd sötét wax. A festék felvitelénél arra törekedtem, hogy minél durvábban vigyem fel, hogy ne legyen sima, igazából nem is festettem, hanem tunkoltam a festéket a keretre. Semmi csiszolás, igazi struktúrát szerettem volna adni a felületnek. A kopás kérem teljesen autentikus, a fotózás közben lelöktem és persze nem volt teljesen száraz a festék és leütődött. Minek akartam én egy percen belül képet készíteni?

kepkeret

Szépen kirajzolódnak a részletek

Szemből már egyáltalán nem hozza az olcsó műanyag hangulatot. Igazán szép kiegészítője lett a szobánknak.
kepkeret_elolrol

Akiktől az ihletet kaptam, megkerestem őket és átküldték a képeiket, amelyeket itt is nagyon szépen köszönöm. Ági a nagymamája gyermekkori képét helyezte el a keretben. A világosabb festéknél is jól látszik, hogy a sötét wax kiemeli a mintákat.

Keret_Ági

Ági készítette ezt a keretet.

Erika fehér színű házi krétafestéket készített és waxolta a keretet a festék száradása után.  A kékes háttér jól kiemeli a keretet.

Erika_keretek

Erika még a festéket is saját maga keverte.

Ha Te is keresel egy csoportot, ahol a festéssel kapcsolatos tapasztalataid megoszthatod akkor ajánlom a “Nemiskacat” Enikő által létrehozott Hobbi bútorfestők csoportját itt. Ebben a csoportban kaptam én is az ihletet.

Az én facebook oldalam itt találod

 

Legyen a szerelőműhely is stílusos!

Senki sem szeret várakozni, de ha mégis kell, akkor jó ha egy kellemes környezetben tehetjük azt. Egy autószerelő műhelyben előfordul, hogy várnunk kell. Móni bútorait, amelyek egy szerelőműhely ügyfélvárójában vannak jó ideig lehet nézegetni, gyönyörködni bennük, addig talán az autó is elkészül. Már két munkáját is bemutattam, az egyik egy kis szerkény volt, amelyről itt írtam. Ez a  darab ihlette a most bemutatásra kerülő asztalt is és fellépő is készült ebben a stílusban itt .

Móni így mesélte el a történetet:  “…mikor elkészült a kis szekrény, “megrendelést” kaptam a Drágámtól egy hozzá illő asztalra is. Éppen volt egy art deco asztalkám, amire semmi szükségem nem volt, csak 2  fotelhez “járt”. Most kapóra jött.

Asztal_reszletek_wm

A asztal fázisai


Csiszolással kezdtem, ami az ASCP-t (Annie Sloan Chalk Paink – a szerk. ) tekintve teljesen felesleges mutatvány, de először arra gondoltam, hogy nem ragozom túl, lecsiszolom a sötét pácot, felfrissítem wax-szal és kész! Kósza ötlet volt, úgy is kezeltem…amint lecsiszoltam, már vagdostam is a tetejére a papírt:) Röpke 2 órát szöszöltem a puzzle kirakásával, de dekupázs ügyben még mindig nem mutatok fejlődést, megint gyűrött lett, megint megcsiszoltam. Csiszolás után átkentem “ecsetlével” (az a víz, amiben menet közben áztatom az ecsetet), hogy ne legyen olyan steril, majd száradás után clear wax és dark wax. A peremekhez és a lábakhoz ugyan olyan színeket használtam, mint a kisszekrény esetében -a sötétebb kék abusson-greek színek keveréke, a világosabb provence, emperor’s silk a láb és egy kis old white a polcos rész peremére. Az egészre ment a clear, majd a dark wax és már kész is.

asztallap_csiszolás_után

Asztallap

Bevallom, utólag a csiszolást megbántam, egyrészt, mert a karmozdulataim terminátoros jelleget mutatnak, másrészt sokkal látványosabb lett volna, ha a sötét bukkan elő a festett részek alól! Szerencsére a “megrendelőm” így is elégedett…és már felvetette a hozzájuk illő szék ötletét is”

Ha a szék elkészül, természetesen bemutatom, mert nagyon szeretem Móni stílusát, ahogy a bútorait készíti és ahogy leírja a sztoriját.

Update: A papír innen van.

Enterior

hangulatos ügyfélváró

Ha több ötletet is szeretnél látni, csatlakozz a facebook oldalamhoz!

Festett és antikolt gyertyatartók

Nagyon szeretem a fa gyertyatartókat, vettem párat és mindnek csinos formája volt és persze nem nagyon illettek össze. A színeit tudtam, hogy meg fogom változtatni, de kellett egy kis idő, mire kitaláltam milyen is legyen az a szín. Miután elkészült az első gyertyatartóm, hozzá alakítottam a többit is. Most már szépen mutatnak együtt.

Az első és a legnagyobb gyertyatartómat Bluer Design első workshopján festettem és a gyertyatartó is tőle van. Akkor kevertem ki egy egyedi színt Annie Sloan kréta festékekből és mivel elég sokat sikerült összeöntögetnek, maradt még belőle. A beszámolóm a workshopról itt olvashatjátok.

Megérkezett Rézitől a csomagom, akit megkértem, hogy gyűjtsön nekem festeni való, csinos dolgokat. A csomagban benne a szép formájú, de rettenetes barna gyertyatartók, a maradék festéket pedig elkezdtem rákenni.

Festés előtt

Festés előtt

A festék első rétegét gyorsan felkentem este , majd reggel nagyon finom csiszolóval visszacsiszoltam és kentem rá a második réteget. Ez a festék gyorsan szárad, így el sem pakoltam a festékes cukkokat , lehetett tovább dolgozni egy kis idő után. Az “antikolás” úgy zajlott, hogy ahová gondoltam kentem egy kis Antibes zöld festéket és nedves pamut ronggyal visszatöröltem. Kicsit csiszolgattam, néhol egészen addig, hogy a fa is kilátszódjon. Amikor az eredménnyel elégedett voltam jöhetett a viaszolás.

gyertyatarto_harmas

Előtte/közben/utána

A fehér viasz után rögtön felvittem egy kis sötét viaszt, hogy kiemeljem a zölddel megfestett részeket, itt is visszatöröltem egészen addig, amíg elégedett voltam az eredménnyel. Nagyon fontos, hogy a sötét viaszt rögtön a színtelen viasz után vigyük fel. Ha nem tudjuk visszatörölni, akkor még színtelen viasszal visszaszedhető a sötét. A képeken is jól látszik az átalakulás, hogy a sötét viasz mennyire kiemeli a fában lévő mintát.

gyertyatartok-harmas

Előtte/közben/utána

A végeredménnyel nagyon elégedett vagyok, igazán jól mutatnak együtt. Plusz még a csapathoz tettem a tálat, amelyet régebben festettem. Itt a leírás róla is, mert a csúnya tárgyakat festékkel meg lehet szépíteni.

gyertyatartok_vegleges

Szépek együtt

 

Gyere és csatlakozz a facebook közösségemhez oda nap, mint nap kerülnek fel inspiráló képek.

A hasznos ajándék is lehet személyre szabott!

Mónika valahogy mindig sámlikat azaz fellépőket töltögetett a mi kis festős csoportunkba fel, mint aktuálisan elkészült és mutogatni való darabot. Sokan vagyunk, de valahogy feltűnt, hogy a csajnak tuti van valami története ezekről a sámlikról, az mégsem lehet, hogy otthon minden szobában van egy. Megkérdeztem. Volt történet. Elmondta, vagyis leírta. Sajátos stílusán nem változtattam. Érdemes elolvasni, mert leír egy két jó tanácsot is!

Már leírt egy másik történetet, ami egy pasis szekrényről szólt és itt olvashatod.

kekfesto_samli

Az első, kékfestős témájú

“Akkor a  sámlikról…az egy olyan karácsonnyal kezdődött, amikor a költséghatárt 5000 Ft/fő-re limitáltuk és a Húgom még azt is kikötötte, hogy tőlem csak saját készítést fogad el. Éppen előtte vettem magamnak egy „Bekvam” fellépőt az Ikeában, mert nem érem fel a konyhaszekrény felső polcait, szóval képben voltam az árával pont belefért a festékkel a keretbe. Ez egy kékfestő-témájú sámli lett, nagy volt a sikere, de van két gyereke, azoknak két külön feneke. Állandó vita, hogy ki üljön rajta, hát legyen még egy sámli…és tulajdonképpen itt a lavina elindult, mindenki minden alkalomra sámlit kér.

 

bekvam_samli_pasis

Pasis fellépő

Szerelmem, ha Budapestre megy üzleti ügyben, már kérés nélkül 2 sámlival jön haza és a család tagjai, ahányszor Ikea közelébe kerülnek, felhívnak, hogy kell-e sámli?:)
Technikai része annyiból áll, hogy kicsit átcsiszolom és jöhet a festés. Festeni egyébként nekem szétszedett állapotában kényelmesebb, csak a lakkozás -vagy waxolás- előtt szerelem össze, olyankor még tudom javítani, ha esetleg szerelés közben megsérül a festék. Minimum két rétegben kenem, a rétegek között általában finom csiszolópapírral (240-essel szoktam) meg kell csiszolni, mert  a festéktől “kiszőrösödik” a fa.

samli_piros_lábakkal

Édesanyjának különleges darab készült

Festeni hobbifestékkel szoktam, de mióta van ASCP-m (Annie Sloan Chalk Paint- a szerk.), azóta azzal is. Díszítem szalvétával vagy valami esetlen saját mintával, de ezt annyira nem erőltetem, mert rajzból az óvoda óta nem sokat fejlődtem!:) Száradás után jöhet a lakk (vízbázisú) vagy a wax, attól függően, milyen festéket használtam (krétafestéket waxolok, bár kipróbáltam már a lakkot is rá, azzal is működött) Lakkból a sprays kivitelt szeretem, igaz, hogy antigazdaságos, de szebben tudok fújni, mint kenni:) Mindig megpróbálok annak a szemével látni, akinek készül, igyekszem arra törekedni, hogy eltaláljam az ő ízlését…talán eddig még egyszer sem nyúltam mellé”

bekvam_samli_vidam

Vidám, virágos fellépő

Csíkos sámli

Csíkos és virágos

Csajos sámli

Dögös fellépő

Így festünk mi - csajos, csacsogós tanfolyamon jártam.

Ha megkérdeznék mi a hobbim, akkor lassan már azt kellene mondanom, hogy a tanfolyamra járás. Most hétvégén antikolós- festős tanfolyamon jártam Bluer Design Biancánál. Na ilyen tanfolyamra bármikor megyek, tehát a következőre is bekukkantok.
Kezdjük azzal, hogy elképzeljük milyen amikor 20 csaj egy nagy szobában összegyűlik egy szép szombat délelőttön. Nos, leginkább hangos. Szerencse, hogy Bia nem tanárnéni, mert békésen tűrte, ahogy mi lányok egy órán át csacsogva ismerkedtünk és beszélgettünk. Gyűltek a vendégek és a finomságok, mi meg még mindig kis csoportokban sztoriztunk és kóstolgattuk a legújabb finomságokat. Ez egy csajbuli volt a javából, barátnőkkel is nehéz megszervezni egy ilyen kötetlen napot, de mi még nem is nagyon ismertük egymást, csak virtuálisan, vagy még úgy sem.

Így kezdődött, Bia nagyon készült, a kis szíveket hazahoztuk, mint az egyik köszönőajándékot.

ws1

Amikor még rend volt!

Egy óra után azért mindenki azon volt, hogy lefesse a szépen kikészített tárgyat. Az elméletet Bia elmondta és mi persze kérdeztünk, elkalandozunk, aztán belefestettünk az egész közepébe.  Én persze pont fordítva, mint logikus, de tőlem ezt simán el lehet várni! Megint türelmetlen voltan és csak a magam feje után mentem. Sok a lehetőség, érdemes mindenkinek megtalálnia a stílusát, az antikolás csak egy technika amit saját ízlésünk szerint alkalmazunk. Volt itt minden kérem szépen: a pink tortatáltól a letisztult hófehér keretig , egyedileg kevert zöld színig. Az volt a legjobb, ahogy egymásnak ajánlottuk a színeket és persze páran meg is gondolták magukat. Én egy nagy gyertyatartót választottam és folyamatosan alakítgattam, hogy mit is szeretnék. Először is a színen vaciláltam de végül – mivel a csajok nagy pancsolásban voltak én is felbátorodtam és öntögettem a festékeket.  Vittem a saját Annie Sloan színeimet és a Creme festékbe egy pár csepp Antibes zöldet öntöttem, majd megijedve a látványtól, amit kikevertem gyorsan felöntöttem Old White fehérrel. Nagyon finom, 600-as csiszolóvászonnal csiszoltam vissza a festéket, hogy igazán sima legyen. Kicsit zöld festékes, száraz ecsettel megpingáltam a széleket, hogy egyenletes legyen élő” forgatómestert” kértem fel – ezúton is köszi Betti – és a felesleget visszatöröltem, majd jöhetett a dark wax, de csak finoman.

Variációk gyertyatartóra, a jobb oldali az enyém.

ws3

Ugyanaz a forma, de kétféle festés

Amíg az első réteg száradt, addig végignéztem a többiek mit csinálnak és persze tovább kávézgattunk, beszélgettünk. A legjobb az volt, hogy Bia mindenkihez odament és beszélgetett vele és megbeszélték a színeket a technikát, segített, válaszolt. A lenti képen a jobb sarokban lévő versenyző például más színben indult, de ez a szép a festésben, ha nem tetszik, akkor kensz rá még egy réteget.

ws2

Viasztolós technikával készült tálca és zsepitartó. Jobb sarokban egy szép zöld tortatál.

Szerencsére lesz még ilyen tanfolyam, mert megyek. Ha valaki kedvet kapott és szeretne jelentkezni Bluer Design oldalán megteheti itt.

A mini blogger találkozónak is beillő eseményről, a többiek már megírták a saját bejegyzéseiket:
Bluer Design Bia itt.
Torta természetesen Évi itt.
RedCountry Kinga itt.

ws4

Bal felül Bia készítette a betűt, jobb oldalon Betti a tortatálat, bal alul: Torta természetesen cukorvirága, ami elképesztően szép és jobb oldalon From Juci cake popja, ami pedig kedvenc!

A további részvevők: Mandulaszem, Czippel Art, Bettydiy, Kreatív kert, Kreatív otthon, Zimma Design és virtuális résztvevőnk (mert nekünk az is volt) From Juci, aki a másik köszönőajándékot készítette.

Ja és még sok ilyet kívánok magunknak, sok tudás van még a csapatban amit jó lenne ellesni! Ki tartja a következő tanfolyamot? 🙂

 

 

Le akartam valamit festeni - ez lett belőle!

A kreatív emberek előbb-utóbb megtalálják egymást, ez most is így történt. Mónikát egy hobbi bútorfestő facebook csoportban ismertem meg virtuálisan. Először csak “lájkolóként” csodáltam a munkáját, de amikor ezt a szekrényt elkészítette, amit most bemutatok, már írnom kellett neki. Mindenkinek meg szeretném mutatni miket művel. Megkértem arra, hogy írja le nektek, hogyan készítette el a szekrényét.

“1997-ben kaptam a kis szekrényt, egy barátnőmé volt, lecsiszolva és kijavítva rajta a hibák. Nekem adta nászajándékba, úgy félkészen. Mi meg jól lefestettük valami akkoriban divatos lazúrral, – tv állvány lett belőle a nyaralóban-, mígnem megismertem az Annie Sloan Chalk Paintet és sürgősen le akartam festeni valamit…na, ekkor került elő a tv alól.

szekreny_ilyenvolt

Ilyen volt, mielőtt Mónika kezelésbe vette volna

Azzal a külsővel már cseppet sem tetszett, egyáltalán nem sajnáltam gyakorolni rajta,  viszont a lakásba semmilyen külsővel nem passzolt, így fogalmam sem volt, milyenre fessem át?!  Egyik reggel arra ébredtem, hogy ez a kis szekrény pont passzolni fog Szerelmem autójavító műhelyébe, az ügyfélváróba. Persze ez ügyben folytattunk némi verbális közelharcot, mert az Ő véleménye az én bútorfestési törekvéseimről nagyjából annyi, hogy engem néha elvisznek a földönkívüliek és megparancsolják, hogy szerezzek egy régi szép bútort és fessem át vállalhatatlanná. Szóval azt mondta, hogy ha átfestem, nem vihetem be a műhelybe. Hát én meg ilyenkor persze, hogy csak azért is! Vártam az isteni szikrát, tudtam, hogy valami pasis kell …és akkor megtaláltam a decoupage-papirt az ajtóra és a fiókra. Nem sikerült tökéletesen felragasztanom -vannak hiányosságaim decoupage-ügyben-, hullámzott, mint a Duna. Félre is tettem, egészen addig, míg net barangolásom közben nem láttam valahol egy mindenféle színű szekrényt és megvilágosodtam, hogy ez kell nekem! Volt már pár színem az említett festékből -aminek nagyszerűsége, hogy semmiféle előkezelést nem igényel, fogod az ecsetet, meg a bútort és nekiesel – egymás mellé tettem őket és amelyek a legjobban tetszettek egymás mellett, azzal minden koncepció nélkül nekiálltam a festésnek. Így került a lábakra, a gombra és a felső élre az Emperor’s silk (piros), kevertem világos szürkét Old white-ból és Graphite-ból az oldalára és a polcok éleire, a sötétebb kéket Aubusson blue-ból és Greek blue-ból hoztam össze, a polcok lapjain pedig a felső réteg Provence, ami alá festettem egy világosabb árnyalatát, hogy előjöjjön csiszoláskor.

szekreny_sarok

A felület és színek közelről

Miután a festéssel megvoltam, száradás után, ami kb fél óra,  következett az Annie Sloan clear wax, amit lehet ronggyal vagy ecsettel is felvinni, kinek mi esik jobban. Én waxolás után szoktam csiszolni, mert lévén ez egy krétafesték, nagyon poros ès azt nem annyira szeretem. A koptatás utàn felkentem a dark waxot, amitől  olyan agyonhasznált lesz az egész:) Gondoltam, ezzel vége, feltettem az ajtót és a polcot…és nem tetszett:) Túl steril volt a papíros rész. Így hát lecsiszoltam az ajtót-polcot (így legalább a hullámok is kisimultak) ,vizes provence festékes ecsettel átkentem azokat is, majd erre is tettem clear, majd dark waxot és végre kész lett!

szekreny_kesz

Ilyen egy igazi pasis szekrény

Természetesen a műhelyben van, sőt a Drágámtól megbízást is kaptam, hogy a mellette lévő kis asztalt is hozzam hasonló hangulatba…meg akkor már a székeket is!”

A fotókat Mónika készítette, az ő tulajdonát képezik.  Nagyon várom a többi alkotást és természetesen itt is szeretném mindet bemutatni.

Ha van kedved csatlakozz a facebook csoportomhoz, ahol Te is megmutathatod a munkáid.

Anyagfestés Annie Sloan krétafestékkel

Annie Sloan könyvében olvastam arról, hogy a krétafestékével anyagot is lehet festeni. A recept nagyon egyszerűen hangzik, de szerintem mindent érdemes kicsiben kipróbálni. Szóval tömören a recept így hangzik: 1 rész festék, 20 rész víz, 30 perc áztatás, kavarás. A könyvében (Colour recepies for painted furniture) írja, hogy ezt lehet egyedi elképzelés szerint módosítani, attól függően, hogy milyen erős színt szeretnénk.Én viszont nem csináltam mást, mint festés után az ecsetet kevés vízzel egy kis tálkába mostam le, majd az anyagot beleáztattam. Az első próbadarab, amit nem sajnáltam (ha az erdemény mégis vállalhatatlan) a nap által kiszívott függönyelkötő volt. A könyv 30 percet ír, de én egy órát áztattam a festékes vízben. A festék színe, az általan nagyon szeretett Antibes zöld. Az áztatás után hagytam lecsöpögni és megszáradni. Mivel az első próba nagyon ígéretes volt, ezért továbbléptem két szép kendőre, mivel nem hagyott nyugodni a gondolat,hogy más anyaggal is ki kellene próbálnom. A festékes vizet újrakeverem, de csak úgy érzésre, semmi köze nem volt az 1:20 arányhoz.

festés_előkészületek

Talán látszik, hogy mennyire híg az áztatóvíz

A két kendőnek kétféle az anyaga, bár mindkettő pamut az egyik rusztikusabb és szövött hatású, míg a másik finom csipkés és áttetsző. A képeken is látható, hogy a festés végeredménye eléggé rusztikus. A szín nem lett homogén, néhol foltos is, de szerintem ezért lett igazalmas. Lehet, hogy többször kellet volna megkevernem, esetleg csak 30 percig áztatnom. Megér még több próbálkozást, legközelebb másként csinálom.

Anyagfestés részletek

A zöld szín halvány, de nagyon szép árnyalat. A fehér anyag, a kontraszt miatt van ott.

Festés után hagytam megszáradni a kendőket, majd kivasaltam őket. Nem fogták be a vasalót, vagy a vasalódeszkát, ami pozitív jel. A függönyelkötő is gyorsan megszáradt a napon, lágy esésű maradt és a bojt igencsak élénk színű lett (a két festés kétféle festővízzel történt, a bojtnál több volt a festék a vízben!)  A tapintásuk nem változott, összességében a végeredménnyel nagyon elégedett vagyok. Biztosan ebben is sokat fogok fejlődni, de első két próbálkozás igazán szép eredményt hozott. Egyértelmű, hogy anyagfestésre is lehet a krétafestéket használni, méltó kiegészítői lehetnek a krétafestett bútoroknak. Érdemes lesz más élénk árnyalatokkal is kisérleteznem, esetleg nagyobb darabokat bevállalni.

Krétafestékkel festett anyagok

Annie Sloan krétafestékkel festett anyagok vasalás után

A felesleges bútordarab új esélyt kapott.

Valahogy úgy rémlik, hogy Karácsony környékén vesztettük el uralmunkat a játékok száma felett. A szerintem jól megtervezett és nem zsúfolt gyerekszobába be kellett tenni egy extra polcot.

Nem volt kedvem sokat költeni a megoldásra, mert egy gyors internetes keresés és néhány barkácsáruház körbejárása után rájöttem, hogy ez nekünk sokba fog így kerülni és még, hogy színben passzoljon is egy komoly nehezítő tényező. A nővéremtől kértem el végül egy feleslegessé vált, összecsukható ámde  igen ronda polcot.  Annie Sloan cream színű festékével tettem színben passzolóvá a vanília bútorokhoz. Stabil, a célra tökéletesen megfelel és összesen 2 dl festékkel, két réteggel és egy viaszolással később már lehetett is használni. A festék ára 1500 Ft volt, mivel ezt még egy nagyon kedves festős ismerőstől vettem át, de a mostani új árakon is kb. 2500 Ft lenne a költség. A viasz már régen megvan, ennek a költsége, ha nagyon ki akarom számolna akkor kb. 300 Ft. Így kb. 1800 Ft és némi szabadidő ráfordításával megoldottam (ideiglenesen) a tárolási problémát.

Egy réteg után látszik, hogy színben passzolni fog.

Egy réteg után látszik, hogy színben passzolni fog, de kell még egy réteg.

Bevallom a festésnél kicsit csaltam, az alsó két polcot alulról csak egy rétegben festettem le. Mivel csak 2 dl festékem volt, így a látható részekre koncentráltam! Valamiért mérges voltam, hogy két rétegben kellett lefestenem, de ha már elkezdtem nem volt visszaút, a két réteg viszont tökéletes fedést biztosított. A végeredményt tekintve az elmondható, hogy  a következő névnap/szülinapig a tárolás megoldva és színben passzol, ami egy bónusz!

A polc készen, a rend 5 percig maradt meg.

A polc készen, a rend 5 percig maradt meg.

 

 

Festékkel szépíteni tárgyakat is lehet!

Nem az Annie Sloan krétafestéket szeretném népszerűsíteni, csak azt az érzést, amit a használata ad! Nem nagyon szeretek festeni, de mióta a krétafestékkel megismerkedtem végre van sikerélményem és elégedett is vagyok az eredménnyel. Már úgy nézem a tárgyakat, hogy milyen színre festeném le őket, de szerintem már egyre többen nézzük így a világot.

Vettem egy fából készült bonboniert, aminek nagyon tetszett formája, de már kopott volt a sok használat miatt. Találtam hozzá egy üveg fedelet is és már láttam, hogy ők szépen fognak mutatni együtt.

Mivel türelmetlen ember vagyok, azonnal nekiestem és festeni akartam. Az első elképzelésem az volt, hogy sötét zöld lesz. A zöldet egy kis krém színnel tettem lágyabbá, mert nem mertem első körben a sötétebbel próbálkozni. Amikor megszáradt és a második réteget kellett rákennem, már tudtam, hogy bátor leszek és megy az Antibes zöld felső rétegnek. A visszacsiszoláskor szépen érvényesült az alsó, világosabb réteg és a fa is. A fehér viaszt ronggyal, az antik viaszt ecsettel vittem fel. Elégedett vagyok a színnel, örülök, hogy a sötétebb színt választottam. Az antik viasz kiemeli a több réteget és mélységet is ad a színeknek.

előtte / utána

előtte / utána

Az elkészült bonbonier

Az elkészült bonbonier

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!