minamole

Istállóból műterem - csodás átalakulás!

Nem ismertem, csak a képei és fotói alapján tudtam, hogy jó lenne többet tudni róla. Látni az embert, megismeri a művészt, beszélgetni vele, mert sok kérdésem volt. Ismeretlenül írtam neki, hogy szeretném bemutatni, nem is feltétlen számítottam arra, hogy válaszol. De ha meg sem próbálom, akkor most miről írnék?
Szeretném ha bemutatnád magad pár szóban, Ki is Lakbear? Ki Sultan Zoltán?
Thuróczy Zoltánként láttam meg a napvilágot Budapesten, gyerekként semmi más nem érdekelt csak a rajzolás és a biciklizés. Ez a két dolog a mai napig az életem része. Sosem akartam más lenni mint képzőművész, nem voltak klasszikus gyermek vágyaim, hogy majd autó versenyző leszek vagy masiniszta. Szüleim érdeklődése és készsége az alkotás iránt bennem is megvolt, igaz ők ezzel csak életük egy szakaszában foglalkoztak. Apám nagy bütykölő volt, az autó szereléstől a bútor felújításig sok mindennel foglalkozott így tőle ezt kaptam. Anyám nagyon jól rajzolt és el is indult ebbe az irányba, de aztán talán azért mert mi a testvéremmel megszülettünk abbamaradt. Mindig volt valami a levegőben amit úgy éreztem amellett, hogy én is akartam, hogy be kell teljesítenem. Ez a művészettel való foglalkozás és alkotás volt, így bár nagy kitérőkkel és borzalmas általános iskolai eredményekkel, de kikötöttem a Magyar Képzőművészeti Egyetemen. A nulláról indultam az egyetem felé, mivel nagyon rossz tanuló voltam korábban mindent utólag kellett bepótolnom. Ebbe beletartozott az is, hogy semmilyen klasszikus előképzésen nem jártam a rajzolás terén. Hat év kemény rajztanulással és művészettörténeti ismeret után felvettek, az oly régóta álomként vágyott művészet templomába.
istallo_festmenyek

Thuróczy Zoltán festményeiből részletek

Mesélj az istállódról, mit fogsz ott csinálni? Festeni vagy mással is foglalkozol?
Az egyetemi évek alatt sok új hatás ért, igaz már előtte is mivel harmincas éveim elején vettek fel. Még a tanulmányaim előtt rengeteget utaztam és külföldön is éltem, így megtapasztalhattam sok olyan dolgot ami nyitottabbá tett minden dolog iránt. Már az egyetem alatt éreztem, hogy csak a festészet illetve a művész lét nem lesz elég nekem. Az utolsó előtti évben vásároltam egy vidéki parasztházat Tolna megyében, amolyan bázis szándékkal. Lassan-lassan rájöttem, hogy a szépérzékemnek szüksége van, hogy egy olyan térben legyek amit én alakítottam magamnak ki! Elkezdtem több-kevesebb sikerrel bütykölni. Mivel a lomtalanítások és bolhapiacok mindig is érdekeltek, felhalmoztam egy tetemes LOM-halmazt, sok éven keresztül gyűltek és arra vártak, hogy egyszer a helyükre kerülnek majd. Mivel mindenképpen vidéki akartam lenni, ezt eltökélve akarva és akaratlanul is és főleg menthetetlenül az lettem. Nem ott Tolnában igaz, hanem onnan nagyon messze a Jászságban. Mivel átlagos és használható bútoraim nem voltak, elérkezett az idő, hogy abból a nagy kupac hulladékból otthon váljon.
Lassan haladtam, sokat hibáztam de kitartottam mivel nem volt annyi pénzem, hogy új holmikat vegyek! Minden tudásomat és “nem tudásomat” latba vetettem és lassan egyre jobban sikerültek is a dolgok! Ez elindította a lavinát és véglegesen beleszerettem abba a lehetőségbe, hogy magam által javított, és tervezett dolgok vegyenek körül.
istállo

Az istálló eredeti állapota

Mindent saját erőből készítettél el? Olyan lett, amilyennek szeretted volna?
Az istálló tavaly került a birtokomba, Anyám telkén áll. Ahogy beléptem tudtam, hogy ez műterem lesz! Mindig szerettem volna egy ilyen játszóteret magamnak. Több, mint tíz éve dédelgettem azt az álmot, hogy ez jó részt fehér legyen. A saját lakásom alakítása volt a tanulópénz, így a műterem átalakítása már jóval könnyebben ment, igaz így is egy év kellett hozzá, közbeszólt a tél. Megint csak a nulláról kellett kezdeni, se rendes padlója nem volt, se igazi plafonja és a falak is nagyon rossz állapotban voltak. Nem érdekelt! Belevágtam és nagyon sok segítséget kaptam a hozzám közel állóktól is. Mivel itt sem volt annyi pénz, így itt is adott volt, hogy amit lehet azt magam készítsek el. Kompromisszumokat nem hoztam és mindenki hülyének nézett, hogy egy műhelyre vagy műteremre minek ennyi időt szánni.
A plafon gerendáit mindenképp szerettem volna viszontlátni, így a közöket ki kellet lambériázni és szigetelni is. Ez volt a legnehezebb, mivel egyik gerenda sincs egymástól egyenlő távolságra, sőt egyforma magasan sincsenek. Minden 30 cm után újra kellett mérni a közöket és szinte minden lambéria egyedi méretű. Miután végre meglett a plafon és le lett betonozva az aljzat, nekiláthattam az egyebek elkészítésének. Meghagyattam a kőművesekkel az etetőt, mert azt pultnak akartam megcsinálni.
Mikor az összes alap elkészült, beleértve az újravakolt falakat és a két helyiség egybenyitását már fellélegezhettem. A berendezési tárgyaim nagy része a pesti lomtalanításokból származik, de sok mindent vettem a helyi lomosoktól is. Igazából bármerre jártam olyan szemmel néztem körbe, hogy mi lenne oda jó és miből mit lehet átértelmezni. Rengeteg “DIY” oldalt megnéztem, felírtam és lerajzoltam a látottakat, analizáltam majd létrehoztam a saját verziómat. Mivel az egyetemen tanultunk a festékekről és azok alkotó elemeiről, nem estem abba a hibába amibe egy lelkes “hobbista” eshet, amikor beszabadul egy kreatív hobbi boltba. Nem vettem különleges festékeket, egyszerű barkácsáruházas dolgokból oldottam meg a kérdéseket és sűrűn látogattam a művészellátókat. Nagyon érdekelt mindig is a modern és a klasszikus, illetve a vintage vagy régies népi tárgyak összeolvasztása. Véleményem szerint az a jó otthon, amiben találkoznak a korok, mint ahogy egy családban is van nagymama meg unoka is. Nem tartom jónak bármelyik kizárását az élettérben.
kesz_muterem

Minden sarokban csoda

Fehér? A padlón? Miért?
Mivel a fehér mellett döntöttem, így azt is elhatároztam, hogy a padló is az lesz. A betont is szerettem volna fehérre festeni, ettől mindenki óvott vagy szimplán hülyének tartott. Képként tekintek egy térre: a padló és a plafon az a tér ami között a falak tölthetik csak be a függeszthető tárgyak helyét. Igaz ez nem tejesen így van de nekem, az én lakódobozaimban igen. Mindenképp azt szerettem volna, hogy a sok fehér miatt nagyon világos legyen, mivel nem nagyok az ablakok ez fontos is volt egy olyan térben, ahol majd alkotás fog folyni. Jelentem nagyon világos lett!
Nagyon szépek a tárgyaid, kiemelnél néhány, amit különösen szeretsz vagy azért mert saját kezűleg újítottad fel, esetleg egy emlék kötődik hozzá?
Az elkészült tárgyak és bútorok közül nagyon megszerettem a két fotelt, amiket az út szélére raktak ki a szomszédaink. Teljesen lebontottam, csak a rugós ülőrészek maradtak meg, amiket újrabéleltem és kárpitoztam. Azért szeretem őket, mert olyan dolgokból állanak össze mintha egy szürreális Dali festmény lennének. Az ezüst szegők női fürdőruha pántból vannak, ezeket egy varrodából kaptam. A karfák korábban ugyancsak kárpitozottak voltak, amiket leszedtem és egy régi karnisból dekopíroztam ki az újakat. A fehér festéket részben rajta hagytam, részben lecsiszoltam és erre stencileztem rá a “sit down” feliratot. A kárpit maga egy turkálóból származó sötétítő függöny, a vas váz sötétbarna volt, amit átfestettem fehérre. Nagyon szeretem ha olyan dolgok találkoznak egy felületen, amik korábban teljesen más funkciót töltöttek be, talán ezért ez a két fotel az egyik nagy kedvencem.
A másik ilyen az evezőlapát, ami vagy húsz éven át kísért el és volt korábban függöny karnis, fürdőszobai fogas és fali dísz is. Most, mint sarokban lévő és engem figyelmeztető tárgy lett, mely a feliratával arra ösztönöz, hogy álmaimból valóságok szülessenek.
A nem átalakított tárgyak sem vásárolt dolgok, egy pályázaton nyertem a lakás enteriőrömmel és vásárlási utalványként ebből vettem őket. Úgy gondolom kellenek az otthonba olyan dolgok is, amikről nem az süt, hogy házilag lett készítve. Az átalakításokban és a felújításokban nem ismerek pardont, nem elégszek meg egyszerűen egy átfestéssel. Az nekem nem elég! úgy javítok és teremtek újat, hogy az szerkezetében is jó legyen, csak azért mert jól néz ki de amúgy ha ráülök nyekken egyet, az nekem nem felel meg! Sosem elegendő a puszta felhasználó életforma, szeretem megszegni a szabályokat, miután azokat elsajátítottam. Nem látom értelmét annak, hogy adott határokon belül használjak fel alapanyagokat, hiába kézműves, így valami csak tucat marad!
Roppant fontos, hogy az ember merjen úgy nyúlni az eszközökhöz és a leendő tárgyhoz, hogy annak egyénisége legyen. Nem vagyok egy magánmitológiát kitaláló és azt egy életen át festő művész! Elsősorban nekem a festészet szakma, amit nagyon tudni kell és csak utána művészi alkotás. Nem vagyok hajlandó modern festő lenni, sem klasszikus. Mindig azt csinálom és mindig olyat hozok létre, ami akkor és ott érvényes, a világ túl nagy ahhoz, hogy csak egy festő legyek benne! Nyilván minden ember ön megvalósít és erre csak bátorítani tudok minden alkotni vágyót, hozzuk létre magunk körül azt a teret, amiben szeretünk lenni!
istallo_muterem_4

Részletek a műteremből

Mi hiányzik még a műhelyedből, hogy teljes legyen? Vagy most úgy tökéletes ahogy van a számodra?
Úgy érzem, de ez nyilván csak a jelenre érvényes, hogy minden megvan ebben az istállóban ami nekem hiányzott. Ez biztos változni fog, de festésre, varrásra és barkácsolásra jelen állapota engem boldoggá tesz! Következő munka, az istálló mellett lévő nyári konyha elkészítése lesz. Ott is le lett betonozva az aljzat és a búbos kemence mellé még tavaly felépítettem a bontott tégla padkát is, már csak neki kell látni! Felkérést kaptam még egy összművészeti szalon berendezésére és folyamatban van egy étterem újragondolása is. Szinte ingyen még hozzám vágtak egy öt elemből álló szocreál szekrénysort, amit itthonra szeretnék átalakítani. Ezek a terveim.
istallo_muterem_3

Mindent saját maga készített

A fotókat Thuróczy Zoltán készítette és az ő tulajdonát képezik. Köszönöm a lehetőséget, hogy bemutathattam a munkáit és a műhelyét.

A facebook oldalam itt találjátok, ha szeretnétek csatlakozni.

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!