minamole

Hogyan lesz lelke egy angyal babának?

Angelika a saját lelkének egy darabját helyezi át a babákba, csak a készítésre teljesen ráhangolódva tud alkotni.

Megkértem, hogy pár szóban meséljen magáról

Pici gyermekkorom óta alkotok. Az alkotás az a világ, ahová szeretek “elutazni”.  Ott töltődőm igazán fel. Szabadidőmben szívesen festegetek, bútorokat is antikolok. Minden olyan tevékenység érdekel, ahol kamatoztatni tudom tapasztalataimat, kreativitásomat, tudásomat, hogy jobban megismerjem önmagamat, numerológiát, Bach- virágterápiát tanultam. Évek óta alkalmazom is ez utóbbi csodálatos gyógymódot.

 

1402336_495339077288161_8293320028776324420_o

Fotó: Angels by Angelic

Mit érdemes arról a lányról tudni még, aki ezeket az angyalokat és babákat készíti? 

Édesanyámtól hallottam, hogy amikor megszülettem, örömkönnyek potyogtak az arcán. Hiszek az ok, okozat törvényében, ezért azt gondolom, hogy a legjobb helyre születtem. A mai világunk olyan, akár egy  felgyorsult színpad,  szereplők vagyunk ebben a történetben. Mikor milyen szerepet kapunk a nagy mestertől, ezt kell jól “eljátszanunk”. Én most ezt a szerepet kaptam a rendezőtől. Ez segített ahhoz, hogy szépérzékem kifinomodjon, rá tudjak hangolódni egy angyalra, vagy bármi másra is.

Mi adta az ötletet az első angyal elkészítéséhez?  

8 évvel ezelőtt egy kedves barátnőmnél láttam egy könyvet, ebben voltak igazán kedvemre való hatalmas szárnyú angyalok. Annyira magával ragadtak akkor, hogy másnap neki is álltam alkotni. Azóta finomítom, csiszolgatom őket a saját ízlésem szerint.

DSC_5301[1]

Fotó: Angels by Angelic

Kinek készítetted az elsőt, és az egy angyal volt? 

Saját magamnak készült természetesem, az a hatalmas szárnyú angyal. Álmomban se gondoltam volna, hogy ez ekkora siker lesz. Az otthonom teli van manókkal, angyalokkal. A legnagyobb babám egy balerina, ő 150 cm.

Mesélj el egy történetet kérlek, amelyből a babák személyre szabottsága érződik!

Az általam készített balerinák, korcsolya angyalok, őzikék, macik, nyuszik, mind-mind egyediek, kézzel készülnek, főként szeretettel, ezt másképpen nem is tudnám. Általában 15 órát töltünk együtt mire elkészül egy alkotás.  Ez olyan hosszú idő, hogy a kezeim alatt életre is kelnek. Azt szoktam mondani, hogy nekik lelkük van, Ők lélek babák. Nem gyermek játék, hanem egy szép emlék, a lakás ékes dísze, szerencsehozó lélekkel rendelkező babák.

Kizárólag nyugalomban tudok alkotni.

DSC_6628

Fotó: Angels by Angelic

Van-e kedvenc babád vagy alkotásod? Ha igen, melyik az és miért?

Nagy kedvencem a korcsolyás angyal. Őt barátnőm tortaműhelyébe készítettem. Ő lett a kabala babája egyben.

10854873_430674610421275_8964002542753945673_o

Fotó: Angels by Angelic

Köszönöm az interjút és a betekintést a munkádba. Az eredeti interjú a Lilla magazinban jelen meg, 2016. szeptemberében.

Angelika facebook oldalán rendszeresen megoszt egy-egy gondolatot és fotót a legújabb alkotásairól érdemes megnézni.

 

Az igazán csajos rendezvények helyszíne

Sokszor okoz gondot, hogy hol tartsunk meg egy baráti rendezvényt. Legyen barátságos, de tuti ne legyen az én lakásom. Legyen szépen feldíszítve, de nekem lehetőleg ne kelljen semmit se nekem dekorálnom. Sokszor kerülünk olyan helyzetbe, hogy szerveznünk kellene egy lánybúcsút, majd idővel babavárót esetleg egy fotózást, de bajban vagyunk a megfelelő helyszín kiválasztásában. Most egy olyan helyet szeretnék bemutatni, ahol az első pillanatban otthonosan éreztem magam és tudtam, hogy itt igazán jó bulik születnek. Ez a Pure & Pastel Studio . Minden kellék adott az elegáns megjelenéshez, de mégis garantást a barátságos hangulat. Hoztam is ízelítőül sok képet, amelyből lehet csemegézni.

Lánybúcsúsan

kitti-leanybucsu-122

van hely a bulizáshoz

kitti-leanybucsu-020

 

vagy akár babavárósan

szonja_babavaro_019

 

esetleg vintage hangulatú fotózás
marie_nyari_035

vagy macaron party

kata_megnyito__136

El ne felejtsem mondani: az biztos, hogy profi képek készülnek, mert a rendezvények szervezője Orsi profi fotós. Ha érdekel a helyszín keressétek nyugodtan Orsit, mert egy tüneményes lány és bízzátok rá magatokat az ízlésére!

Még több fotó: pureandpastel.com

 

Kreatív iskolakezdés - ingyenesen letölthető színező

Már csak pár nap, szerintem már a legtöbb helyen a füzetek becsomagolva, a táska már túl van a próbaviselésen és az íróasztalon is (még) rend van.

Oldandó a feszültséget lehet egy kicsit firkálni, színezni. Ezért egy sulikezdésre tervezett különleges színezőt szeretnék megosztani Barberry design jóvoltából.

Személyre szabható és persze a kedvenc színekkel dekorálható, ezért lehet fiús is és lányos is. Az alábbi kép csak egy részlet!

kezdodik_a_suli_szinezo

Tovább is van, mutassam?

Töltsd le és nyomtasd ki te is ezen a linken: http://bit.ly/2bRQ4XS

Barberry design jóvoltából ingyenesen! Ezúton is köszönöm, a tervezést és a megosztás lehetőségét!

A kertészkedésre meg kell érni - vendégposzt

Néhány éve még monoton, unalmas munkának tartotta a kertészkedést, ma már büszkén osztja meg kerti sikereit, tippjeit Lammel Krisztián. A fiatal hobbikertész sok ötletekkel szolgál, például a növényválasztáshoz.   

Három kaktusz és egy cserép kakukkfű – két éve még csak ennyi növény képviselte a természetet a fiatal hobbikertész otthonában. Nem is igazán vágyott többre, mert nagyon nem kedvelte a „mókuskerékszerű” kerti munkákat, a monoton locsolást, kapálást, gyomlálást. A növényeket ugyan szerette – köszönhetően édesanyja botanikus beállítottságának –, de amíg nem lett saját kertje, soha nem gondolta volna, hogy egyszer majd a trombitafolyondár metszéséről osztja meg tapasztalatait az interneten.

– Talán a kertészkedés is olyan dolog, amelyre meg kell érni. Idén töltöttem be a harmincat, s felnőtt fejjel, saját kertet gondozni teljesen más dolog, mint gimnazistaként segíteni otthon. Már megvan annak a szépsége, hogy saját magam találhatom ki a színkombinációkat, azt, hogy mi működik és mi nem, a terveim megvalósulását. Az egész folyamat egy nagy tanulás, a téli tervezgetéstől a színek és formák kiteljesedéséig – mondja Krisztián, akinek hamar szenvedélyévé vált a kertészkedés.

Kicsi, alig több mint háromszáz négyzetméteres kertje meglepően változatos: van itt gyepfelület, hogy nyáron ki lehessen feküdni, bokrok, fűszerek, magas ágyás a zöldségeknek. „Hogy a nagyságot érzékeltessem: a gyepet fél óránál nem tart tovább lenyírni, de ebben benne van a szegélyollóval való körülnyírása is”, nevet a fiatal kerttulajdonos.

13405717_1036473659779276_1718696620_o

Térnövelő fehérek

A kis kert „kitágítására” más ötlete is van Lammel Krisztiánnak: a kúszónövények, amelyekkel felfelé terjeszkedhet a kertész. „Nagy szerencsénk volt, mert közvetlenül a terasz mellett található a szomszéd bevakolatlan téglagarázsa, amelyre az előző lakó trombitafolyondárt futtatott. Ez pompás, sokszor méltatlanul mellőzött, agresszívnak mondott futónövény. Minden ősszel jól visszavágjuk – csak kórók maradnak a téglafalon –, nyárra hatalmas zöld lombtömeget növeszt, narancsszínű virágokkal. Telepítettem kúszó hortenziát is, nemsokára elkészül a futtatórács, melyre az egész házfalon felfuthat. A következő tervem pedig komlót ültetni, ami megfelelő regulázással szintén kordában tartható, s hamar átláthatatlan zöld falat alkot”, sorolja terveit a fiatal kertész. És persze a további kedvenceit, hiszen azokból bőven akad még a kis kertben.

Ilyenek az általa csak „tornyos virágoknak” nevezett szépségek: a gyűszűvirág, a macskafarkú veronika, a ligeti zsálya, a csillagfürt, a medveköröm, az izsóp. Ezek mind-mind felfelé törnek, és egy-egy szimpla virágú hajtás helyett „tornyosuló” virágkavalkáddal örvendeztetik meg a kertészkedőket.

 13410479_1036473553112620_2059112699_o

Szárazkert Kaliforniából

Krisztián „saját fejlesztése” a saját bevallása szerint egyelőre kísérleti fázisban lévő „szárazkert”, amely nem vagy alig igényel locsolást. „Az ezüstös levelű növények, mint a hamvas cipruska, az ökörfarkkóró, a kevés vizet igénylő fűszernövények, mint a zsálya, a kakukkfű, a ruta, valamint a varjúhájfélék, a kutyatejek vagy a télálló agavék mind-mind tökéletes választás száraz kertbe. Azért egy-két vízigényes faj is be-beköltözik, például a csillagfürt, a bordó levelű tűzeső vagy a medveköröm, aztán majd meglátjuk, hogy békélnek meg egymással…”, mondja Krisztián. Az ötletet a szárazabb észak-amerikai vidékeken hódító trend adta – Kaliforniát például manapság nagy aszályok sújtják –, ahol divat a szárazságálló növényekkel betelepített prérikert, többek között díszfüvekkel, kasvirággal, díszcsorbával.

Klasszikusok, kis csavarral

Mit minden kertész, Krisztián számára is mozgalmasak a tavaszi hónapok. A fehér gyűszűvirág, a gólyaorr és a hatalmas királynő-agavé már a földbe került, elültette a ciklámengumókat, az ezüstös levelű nefelejcset, a serlegloncot, míg a tűzeső és az iszalag még várja a kiültetést. „A klasszikus, bevált növények a kedvenceim, de lehet bennük egy kis csavar is; ilyen például a kék virágú, de ezüstös tarka levelű nefelejcs. A kedvenc virágszínem a fehér, amit próbálok néha lágyítani egy kis ezüsttel vagy ellensúlyozni bordóval. De például a macskamentából nagyon kedvelem a kék virágút, a hamvas cipruska és a ruta pedig sárgán virít, csakúgy, mint a téltől szürkészöld lombjával díszítő ökörfarkkóró, amely a nyári száraz kert egyik fő eleme lesz. Néha jó elszakadni a szigorú szabályoktól.”

13389328_1036473603112615_2077289733_o

Gyönyörű pozsgások

Krisztián kertjében felfedezhetünk jó néhány nem kézenfekvő, gyakran méltatlanul elhanyagolt növényt is. Ilyenek például a pozsgások. „Nemcsak virágzáskor szépek, hanem a lombjuk is nagy díszítő értékű. A varjúhájból több fajtám is van, tarka levelű és sima is, szép ezüstös levelekkel. A pompás varjúhájnál szebb őszi virágot aligha tudok elképzelni! Az oxfordi botanikus kertből kaptam egy sötét, bordós levelű változatot, a ’Purple Emperort’, ez lesz majd az ezüstös száraz kert egyik fő ellenpontja, csak nőjön meg! A varjúhájakat egyébként könnyedén lehet dugványozni, így sok példányhoz ingyen juthatunk hozzá. A másik két kedvencem az amerikai kövirózsa és a fás kövirózsa. Egyetlen hátulütőjük, hogy fagyérzékenyek, de hűvös, világos helyen teleltethetők. Az Echeveria kitett, forró helyeken is nagyon szépen díszít, vizet sem sokat igényel, de félárnyékban is szép. Az Aeonium meglátásom szerint szereti, ha rendszeresen öntözzük.”

13383769_1036473563112619_879646581_o

13383554_1036473629779279_2030267199_o

Magok a netről

Krisztián időnként külföldről is rendel virágmagokat, amelyekhez itthon nehéz hozzájutni. „Gyakran például csak színkeverékben kapatók egyes virágok. Ilyen a gyűszűvirág, amiből itthon még nem láttam színek szerint szelektált magokat, pedig én csak fehéret szerettem volna. Ez volt a terv, aztán ahogy megláttam más fajtákat is, nem lehetett ellenállni… Legutóbb barackszínű (’Sutton’s Apricot’), bordóközepű fehér (’Pam’s Choice’) és ezüstös, hamvas levelével is díszítő gyűszűvirágot (Silver Fox) rendeltem.”

13410361_1036473606445948_315689784_o

 

Ez az első vendégposzt a blogon, a kertészt én szerettem volna bemutatni, de az időmbe nem fért bele az interjú. A remek cikkért köszönet Pomaranszki Lucának, aki megírta és Lammel Krisztiánnak, aki megmutatta a kertjét.

Az eredeti cikk a BORS Lakás és kert magazinban jelent meg 2016-ban.

Mini design day - találkozz magyar alkotókkal!

Mini design day -amikor először olvastam, már akkor tudtam, hogy ez olyan esemény, ahol én is ott szeretnék lenni és be szeretném mutatni. Megkértem az ötletgazdát Völgyes Fláviát, hogy kicsit meséljen erről az eseményről, ami nagyon szupernek és különlegesnek ígérkezik!
Mesélj kicsit az ötletről, hogy miért szervezetél egy ilyen napot? 
Már régóta dolgoztunk a kis fotóstúdiónk felújításán, és közben mozogtunk hazai alkotók társaságában. Nagyon sok kedves alkotóval ismerkedtünk meg, akikkel közös az ízlésünk és a célközönségünk. Így született meg a Mini Design Day gondolata: kedves alkotók, minőségi termékek egy helyen.
Hol és mikor lesz az esemény? 
A mini design day időpontja:  2016.június 4. 10-18 óráig
A cím, ahol megrendezésre kerül: 1062, Aradi u. 52/B
Kikkel lehet találkozni ezen a napon? 
Bypippa12241485_1238295896199219_3875388596447933973_n
Fl’Art Design és Fl’Art-Szilikonékszerek13164217_2012626828962986_6524650184932837139_n
13177550_2010383755853960_3899729986033947270_n
13064669_2002689359956733_781194623432175595_o
Miért érdemes elmenni a #minidesignday eseményre?
A mini design day nem egy piac vagy bolt, ahol megvásároljuk a kiszemelt terméket, és már megyünk is tovább. Azt szeretnénk, ha az érdeklődők jobban megismerhetnék a tervezőket, új ismeretségek, esetleg együttműködések szövődnének kötetlen hangulatban. Ezt elősegítve gondoskodunk inni-és harapnivalóról, valamint a legkisebbeknek játszósarokról.
Milyen kedvezményekkel, játékokkal várjátok az érdeklődőket?
Az eseményig folyamatosan futnak a nyereményjátékok a FB event oldalán. Érdemes követni, mert szebbnél-szebb nyereményekkel lehettek gazdagabbak.
Illetve, ami még biztos, hogy a Fl’Art Szilikonékszerek, a Fl’Art Design és a Luxline Photo is 10% kedvezményt biztosít mindenből a Mini Design Day-en. Minden alkotó készül valamivel, amiért érdemes kilátogatni.
 Az instagramon is lehet az eseményt követni: #minidesignday

Újragombolt babaszoba

Vidám és ötletgazdag babaszobát tervezett Kriszta a kislányának, aki a fotózáson még jelen kellett volna, hogy legyen édesanyja pocakjában, de fittyet hányva az etikettre ő bizony korábban érkezett.

 

kriszta_szoba_06

Egy fehér sötétítőt szerettem volna vidám és színes pomponokkal kezdte el mesélni a dekoráció alakulását Krisztina. Gondoltam, majd színes fonalból készítek pár száz pompont, aztán felvarrogatom őket egy méteráruban vásárolt alapra. Igen ám, csak annyira elfoglalt voltam a kismamatorna, szülésfelkészítő, babalátogatók, barátnői találkozók, babakelengye megvásárlása és hasonló feladatokkal, hogy be kellett látnom, ezzel nem fogok egyedül elkészülni szülésig. Szóval töprengtem, törtem a fejem és egyszer csak jött a gondolat. Pomponok helyett gombokat varrjunk a méterárura. Interneten rendeltem közel 400 gombot, csupa vidám színekben és többféle méretben, mindezt négy különböző kereskedőtől.

kriszta_szoba_13

Fotó: Pure & Pastel Photography

Az igazi feladat még csak most jött, a több száz gomb felvarrása a sötétítőfüggönyre, a párnahuzatokra, a puffra és a lámpa ernyőre is. Nos, én a lámpa ernyőre felvarrtam egy este 14db gombot és rádöbbentem, hogy a többi kb 400 felvarrásával akkorra végzek, mire Lelle óvodába megy. Felkerestem tehát egy nagyon kedves hölgyet, Terike nénit.  Átbeszéltük a részleteket, és az ő csodálatos rutinjával mindössze pár nap leforgása alatt felvarrta az összes gombot, a szintén általa méretre szabott függönyökre és huzatokra. Nagyon hálásak vagyunk neki!

kriszta_szoba_54

Fotó: Pure & Pastel Photography

A szőnyeget is a gombos témához választották. A pihenősarok kezdetben a szülők kényelmét is szolgálja. A pihe-puha sütipárnákhoz jól esik odabújni, egy hosszú nap után.

kriszta_szoba_27

Fotó: Pure & Pastel Photography

A cuki plüssállatok a dobozból kukucskálva várják a szoba új lakóját.

kriszta_szoba_21

Van újra felhasznált tárgy a szobában?

Régi darab és szép emlékék fűznek hozzá, az a két gombos huzattal bevont puff. Igazán retro barna műbőr darabok, rengeteget ültünk rajta húgommal és dögönyöztük játék közben. Már volt néhány lomtalanítás amikor majdnem törtünk felette pálcát, de szerencsére kitartott a ragaszkodásom. Most olyan jól néznek ki áthúzva és szerintem Lelle is fogja majd élvezni, amikor nagyobb lesz.

kriszta_szoba_37

A szoptatós fotel története:
A férjemmel volt néhány egy jó pár hétig tartó eszmefuttatásunk a szoptatós fotel szükségességéről, és hogy milyen legyen. Abban egyetértettünk, hogy valamilyen szinten lehessen hintáztatni, de én ezen felül fontosnak tartottam a puha, párnázott karfát, hogy kényelmesen támassza a karom. Amint megérkezett a fotel, még Karácsony előtt, Laci szinte beleköltözött, szóval akár szoptatáshoz, akár filmnézéshez kiváló lesz szerintem.

Miért van cselló a babaszobában?
Egyetem után tanultam meg csak csellózni. Két darab van amit Lellének szántam az egyik Brahms bölcsődala, énekelni is szoktam neki szöveggel, de gyakrabban csellóval.
Illetve még mielőtt babát vártunk volna elhatároztam, hogy megtanulom a The Piano Guys -Story Of my life (One direction) feldolgozását, mert úgy éreztem, ez a mi életünkben egy új élet érkezését fogja jelenteni.

kriszta_szoba_42

Fotó: Pure & Pastel Photography

Kriszta kedvenc részlete a szobában, a kiságy feletti baldahin.

kriszta_szoba_47

Fotó: Pure & Pastel Photography

Köszönöm Krisztának és Lacinak a lehetőséget, hogy bemutathattam Lelle szobáját.

Hatalmas köszönet Orsinak – Pure and Pastel Photography , akivel pörgős két órát töltöttünk el a szobában a fotózással.

Macaronpárna a Sütipárnától.

Édesanyámnak nagy szeretettel - de mit is?

A bonbon vagy virágcsokor variáción túl, szeretnék ajánlani néhány igazán különleges ajándékot magyar alkotóktól, persze nem csak Anyák napjára !

Barbi varr bájos tárcákat készít. Engem most ez a praktikus darab fogott meg, amely csodaszép anyagból készült. Ismerek olyan Anyukát, aki mobiltartónak használja a szemüvegtokot.

Anyak_napja_Barbivarr

Fotó: Barbi varr

Ha nem szeretnéd a virágot elengedni, akkor akár tartós virágot is ajándékozhatsz. Ki ne örülne egy ilyen csodaszép papírvirágból készült ajándékdoboznak? Akár postán is elküldhető, ha messze lakik az ajándékozott. Nikivel, a készítővel megbeszélheted, hogy milyen színűt szeretnél.

Anyak_napja_Papier

Fotó: Papier & Paper

Egyedi ékszer, de mégis megfizethető. Soady Artnál nem csak karkötőt találhatsz, nézz be az oldalára még több ékszer ötletért.

Anyak_napja_Soady

Fotó: Soady Art

Ha közös programot szerveznél, akkor ajánlom Bluer Design Anyák napi tortatálfestő workshopját. Ha pedig nem tudsz elmenni, akkor biztosan megtalálod azt a tökéletes tortatálat, vagy más szépséget, amivel meg tudod ajándékozni Édesanyád és a Nagymamád!

Anyak_napja_tortatal

Fotó: Bluer Design

Ilyen szép formában még tuti nem ajándékoztál szappant, Andi kézzel készített szappanjai annyira szépek, hogy szobadísznek is tökéletesek! Nézzetek meg levendulás oldalát.

Anyak_napja_Andy

Édesen puha egyedi mintájú sütipárnával is meglepheted a szeretteidet. A macaron párna és a minta is pihe-puha simogatni és ölelgetni való. A párnapékség több tervvel is készül, ha nincs ötleted, de a saját elképzeléseket is szívesen megvalósítja.

bonnie_mm (2)

Fotó: Pure and Pastel Photography

Találkozzunk a Facebook oldalamon is!

Piciny párizsi hangulat a Bazilika mellett

Véletlenül ültünk be első alkalommal erre a kedves kis helyre, de ahogy beléptünk elvarázsolt az itt talált hangulat. Talán fura, hogy azt mondom meglepett a kedvesség amivel fogadtak minket, valahogy nem ehhez vagyunk szokva Budapesten. Pont ezért esett nagyon jól, gyors és kedves a kiszolgálás, helyben sütöttek és nagyon finomak a péksütik és az édességek.

Azért mutatom meg ezeket a képeket, hogy a hely hangulatát otthonunkba is be tudjuk csempészni. A zsákvászonnal borított barokk székek, a stencilezett szürke fal -ami ebben az esetben tapéta, de stencillel is lehet hasonlót készíteni- azonnal odavonzzák a tekintetet. Az újrahasznosított cementlapok külön tetszettek, mert jól láthatóan nem volt elég az egész helyiség beborítására, de szuperül megoldották, hogy jól mutasson

IMG_9479

Fotó: Hammang Henrik

Ha már fotózni mentünk, akkor belecsempésztem az én The Pillow Bakery-s sütipárnám a Pékery hangulatába.

IMG_9600

Fotó: Hammang Henrik

Két nagy ablakon ömlik be a fény, reggelizés közben lehet bámulni a téren áthaladó embereket.

IMG_9673

Fotó: Hammang Henrik

Nem tudom eldönteni melyik szék tetszik jobban a karfás vagy amelynek nincs karfája.

IMG_9729

Fotó: Hammang Henrik

Nagyon finom a kávé és a reggeli menü. Randira vagy egy csajos beszélgetés helyszínének is szívesen ajánlom. A kávé mellé nem sütiláncot kínálnak, de a fotó kedvéért oda kellett csempésztem őket.

IMG_9786

Fotó: Hammang Henrik

A Pékery facebook oldalát itt találjátok.

Sütipárna oldalát pedig itt.

Fess papírkeretet a fotódnak!

A Nagymamák mindig örülnek ha képet kapnak az unokáról! Na és mi van akkor, ha még a keretet is az unoka készíti?  Teljes boldogság!

Lehet Anyák napi ajándék is, de most mi Húsvétra lepjük meg vele a Nagyszülőket. Az alap egy ICO Creative Kids nyuszis képkeret, amit a legtöbb hobbi boltban meg lehet vásárolni, kb. 400 Ft az ára. Nem is gondoltam, hogy magam kezdek egy kartonból csinálni egyet, nem éri meg elkezdeni barkácsolni. Jó vastag karton az alap, felakasztható vízszintesen és függőlegesen is és állítható is, szuper alap.

nyuszikert

csomagolás – Creative Kids nyuszis keret

A natúr keretet mindenki ízlés szerint díszítheti, Marci temperával füvet és eget rajzolt, majd csicsáztuk még virágokkal és felhővel. A csomagoláson lévő nyuszi kissé ijesztő, így inkább én fehérre festettem és rózsaszínnel díszítettem. Minden “alkatrész” darabokban érkezik, külön lehet festeni, majd száradás után összeragasztani. Nekem is be kellett kapcsolódnom, annyira jó volt együtt készíteni az ajándékot.

Íme itt is van, gyorsan megszáradt a festés és a darabokat papírragasztóval erősítettem össze, gyorsan elkészült. Félő, hogy megtartjuk és csinálni kell egy másikat, de nagyon gyorsan!

nyuszikeret_kesz2

 

Találkozzunk a facebookon is!

Nyuszis briós - húsvéti finomság

Cukiság Húsvétra! A képen szereplő nyuszikat mi készítettük, kis gyakorlással elkészíthető a kedves nyuszi forma. Jó étvágyat kívánok hozzá, ne legyen illúziótok, mert gyorsan elfogy!

Hozzávalók:
50 dkg liszt, 10 dkg cukor, 6 dkg margarin, 1 db tojássárgája, 2,5 -3 dl tej, 2 dkg élesztő, só,
1 db tojás a kenéshez

IMG_0697

Elkészítés:
A lisztet és tejet fellangyosítjuk, hogy hamarabb megkeljen a tészta. Az élesztőt a cukor felével elkeverjük, mikor elfolyósodik kevés langyos tejjel és kis liszttel kovászt készítünk. Ha a kovász térfogata duplájára nő, hozzáadjuk a többi liszthez és a langyos tojásos tejjel tésztát gyúrunk. Dagasztás közben a felolvasztott margarint ledolgozzuk a tésztába. Mikor a tészta elválik az edény falátók és sima hólyagos a felülete lelisztezzük, majd konyharuhával letakarva kelesztjük. 20-25 perc érlelés után átgyúrjuk, majd ismét kelesztjük.
Mikor megkelt, 4-5 dkg-os darabokat vágunk, kicipózzuk, kis zsemleformára gyúrjuk, pihentetjük. Miután sodorható ujjnyi vastagságúra nyújtottuk, a képen látható nyuszi alakra formázzuk. Lekenjük tojással, kelesztjük, 5 perc múlva ismét lekenjük és 200 C-on gőzmentes sütőben megsütjük.
IMG_0699

Találkozzunk a facebookon is!

Ettől alszik jól a gyerek és az Anyuka!

Szeretek bemutatni olyan alkotókat, akik számomra kedves termékeket készítenek, ezért fogadjátok szeretettel a Mirifay Designt.

Már régóta szemeztem a Mirifay termékekkel, most szeretném bemutatni a tervezőt és az ötleteit. Örsi-Korényi Szilvia, a Mirifay Design tulajdonosa és két szépséges kislány anyukája. Azzal a céllal alapította meg a Mirifay Designt tavaly ősszel, hogy termékeivel a családok hétköznapjait megkönnyítse és színesebbé varázsolja. Napi szinten a  saját bőrén tapasztalja a nehézségeket, amelyet a rendtartás okoz két gyermek mellett. Ezek után született meg a No Kupi kollekció a fejében

12787628_10153564835266799_121079857_o

A No Kupi kollekció első tagja, az összehúzható tároló-játékszőnyeg strapabíró vászonanyagból készül több méretben, fiús és lányos színekben is. Néhány másodperc alatt össze tudja húzni a gyerek, eltűnik a kupi és ebben praktikusan tárolható is, másnap másodpercek alatt újra kupi varázsolható, a játék folytatódik. Az Anyuka pedig jót alszik, mert nincs kupi! 🙂

12787497_10153564835161799_224311262_o

Más cuki termékeket is készítenek, minden kollekciónak más és más a neve. Személyes kedvencem a hálózsák, amely Kis Hableányt és CápaÚrfiút varázsoltnak, ha nem takaróznak ki akkor a gyerekek is jót alszanak. A facebokon minden megtalálható és persze megvásárolható.

12642959_818669908243694_3149269667404080734_nA Mirifay név pedig egy szójáték, amelyet Szilvia akkor talált ki, amikor megalkotta a saját márkáját. Érdemes megnézni a kollekciókat!

A Mirifay Design facebook oldalát itt találjátok. Személyesen is találkozhattok a termékekkel és persze Szilviával a Pici Piacon Budapesten, Március 20-án.

Engem pedig megtaláltok a Facebookon itt.

Édesen puha cukiság - sütipárna

A legkedvesebb ötletem, amelyet karácsony előtt gondoltam ki és annyira szerettem, hogy meg kellett valósítanom: Ez a sütipárna! A The Pillow Bakery egy olyan pékség, ahol nem sütjük az édességet, hanem varrjuk. Az első sütipárna, amit elkészítettünk, az a macaron, sokak és a mi kedvencünk is. Jelenleg kilencféle színben és két méretben készülnek. Tervben van még sok-sok édes és puha finomság megvarrása!
Az első komoly fotózáson már túl is vagyunk, ahol sok segítséget kaptam, hogy csinosan be lehessen a sütiket mutatni. Hoztam belőlük egy kis ízelítőt!

A gyereksarokban szuperül mutat minden szín.

gyereksarok3

Fotó: Munzáth Bianca

A CUCC papírzsákkal azért rendet lehet teremteni. Ági készített nekem egy egyedit.

gyereksarok (2)

Fotó: Munzáth Bianca

A macaron sütipárna legjobban mégiscsak egy Bluer Design tortatálon mutat! Az antikolt komódon, a rózsaszín lámpafüzérrel együtt igazi cukrászdai a hangulat.

színesek (2)

Fotó: Munzáth Bianca

A tavaszt pedig nagyon várjuk!

tavasz (2)

Fotó: Munzáth Bianca

Köszönöm a rengeteg munkát és segítséget, akik nélkül nem jöhetett volna létre a fotózás:

Fotózási helyszín: Bluer Design Living

Papír dekoráció:Papier & Paper

Sütipárnát itt találsz! vagy itt a honlapon.

A macaronnak lelke van!

Azon a híres macaronok címmel tartja macaron alkotó tanfolyamát Pinczel Orsi. Ezen vettem részt nemrég a Chefparade főzőiskola Csoki és Sütiműhelyében. Alkotót írtam, mert ez a folyamat inkább egy alkotáshoz hasonlít, rendkívüli pontosságot igényel, de a figyelem és a fegyelem meghozza gyümölcsét!

Orsi sokat kísérletezett, amíg tökéletesre fejlesztette tudását. Közvetlen stílusa miatt, könnyen otthon éreztem magam a főzőiskolában. A macaronról két dolgot tanultam meg, amelyet mindenképpen szeretnék megosztani: nem Franciaországból, hanem Olaszországból származik. Ha túlsül úgy hívják: puszedli!

Ne várjátok el tőlem, hogy leírom a receptet, hiszen azon túl még nagyon sok apró tipp és trükk elhangzik, ami kell a tökéletes süti elkészítéséhez. Ezeket alig győztünk jegyzetelni, szorgos tanulótársaimmal. Bár úgy érkeztem, hogy nem ismeretem senkit, nagyon jó hangulatú társaság jött össze, a közös cél összehozza a csapatot.

Ilyen szépeket készítettünk, többféle színben és háromféle töltelékkel, plusz még a csicsázás.

macaron_keszites

Fotó: Molnár Melinda

Természetesen megkaptuk a pontos receptet is, plusz kétszer készítettük el az édességet, így mindig más részfeladatot vállalhattunk. Ez nagyban segítette a mozdulatok és a folyamat rögzülését. Azt javaslom, hogy ha valaki komolyan szeretné otthon elkészíteni ezt az édességet, akkor kezdje egy ilyen kurzussal. Időt és pénzt is spórolhat vele, és persze biztos, hogy csakis lelkesen távozik innen!

A töltelékek elkészítéséhez is kaptunk recepteket és segítséget is. Az alábbi képen felül málnás-marcipános a töltelék, legalul pedig sós-karamellás. Sós és karamellás! Hihetetlen, de finom! Sőt, elképesztően jó!

macaron_keszites2

Fotó: Molnár Melinda

Nekem mindenképpen megérte, hiszen szeretném majd otthon is elkészíteni ezt a finomságot. Legfőképpen a nyáron érkező, Franciaországban élő barátainkat akarom majd elkápráztatni! (haha)

Sütipárnával fotózva, mindkettő fincsi!

 

pink_turkiz_sutiparna

Fotó: Molnár Melinda

macaron_tanfolyam

Fotó: Molnár Melinda

 

A tanfolyam árát kifizettem, ez nem PR cikk, azért született meg elégedett vagyok! 🙂

Chefparade oldala itt található.

Sütipárnáról többet itt tudhatsz meg.

Több, mint ajándékbolt - Pitypang

A Pitypang egy különleges hely, ahol a portékák egyediek és alapos átgondolás után kerülnek ki a polcokra. Egy csinos üzlet, ahol kicsit átléphetünk egy mesevilágba. Kézműves termékekre lelhetünk modern kivitelben, népszerű és világszerte ismert márkák tárgyaira, melyekkel örömet okozhatunk  a kicsiknek és nagyobbaknak is. Könyvek, játékok amelyeket nagy figyelemmel állítottak össze.

DSC_5655m_mp

Dizájnos, stílusos és egyedi dolgokra is bukkanhatunk, mellyel nem csak szebbé és különlegesebbé, hanem praktikusabbá is tehetjük az otthonunkat.

DSC_5711mm_mp

Az üzlet Zalaegerszeg belvárosában található és tulajdonosa két gyermeke mellett, már régóta dédelgetett álmát valósította meg, amikor megnyitotta. A gyerekeknek játszósarkot alakított ki, ahol rajzolhatnak, játszhatnak, amíg szüleik válogatnak a csodás játékok és lakberendezési tárgyak között.

DSC_5695m_mp

Ha Zalaegerszegen járton mindenképpen kukkantsatok be ebbe a kis ékszerdobozba, mert mindenképpen feltöltődtök a sok csodás tárgy láttán. Ha pedig túl messze van, akkor facebook oldalunkon vagy a webshopban nézelődjetek.

DSC_5691m_mp

Pitypang design facebook oldala itt található.

Címe: 8900 Zalaegerszeg, Eötvös u. 12/f. (Eötvös köz)

 

Milyen a virágbirodalom télen?

Violetta kertjét már bemutattam teljes virágzásában, most szeretném megmutatni, hogy milyen amikor téli álmot alszik. Akkor is hasonlóan izgalmas és tele van csodás dekorációval.
Kérésemre mesélt a házról, a téli teendőkről, tervekről és arról, hogy mi minden történik náluk télen.
“Házunk felépülte után, mint az építkezők többségének, nekünk is szűkös keret maradt a közel 3000 m2-es kertünk kialakítására. Évről évre részleteiben tudjuk csak megvalósítani az álmainkat. Telente kockás papírra rajzolom egy-egy kertrész beültetési tervét a növényfajták és a szükséges darabszám megjelölésével. Hét év alatt sikerült eljutnunk addig, hogy a növények telepítésének legjelentősebb részével végeztünk.”
x0978E~5
“Finomításokra továbbra is szükség van, de már tudunk foglalkozni olyan építészeti megoldásokkal is, amelyek a pihenésünket szolgálják. 2015 tavaszán elkészült egy régi vágyam, egy bontott téglából épített kerti rom. Egy kis kávézó, ahová évszaktól függetlenül örömmel ülünk ki meginni egy kapucsínót vagy egy teát.”
20151227_150828
Jelenleg ez a kedvenc helyem a kertben. A tervezgetésen túl a legfontosabb és legkellemesebb téli feladatunk a madarak etetése, erre már kertünk kialakítása során is gondoltunk.
20151227_151811
Több olyan fát és bokrot (pl. díszalmák, díszkörte, som, berkenye) ültettünk, amiknek a terméseit télen szívesen fogyasztják. A madáretetőnket a férjem készítette a gyerekekkel. A nappalink elé állítottuk fel, hogy bentről is tudjuk csodálni a csipegető, időnként veszekedő társaságot. Tavaly 12 féle madarat számoltunk rajta. Igazán nagy élmény! Az etető feltöltését már októberben megkezdjük, és egészen áprilisig 3-4 naponta ismételjük. Az elmúlt évben közel 2 zsák napraforgó fogyott el belőle.
2013-03-27 08.52.23_20160105092240551
20151227_144959
20151227_144659
A téli pihenő után ez első melegebb napsugarak már arra biztatnak, hogy metszőollót ragadjak és a terasztól indulva elkezdjem formába hozni a rózsákat, a levendulákat és persze sorra a többi cserjét és évelőt.
20151227_151748
Az idei évben nagy feladat áll előttünk. A levendula ágyásunk melletti rézsű elé szeretnénk támfalat építtetni tégla hatású térkőből. Ez egy viszonylag hosszú domboldal, nagy munkával fog járni, de nagyon várom már, mert egy problémás, nehezen gondozható terület fog megszépülni.
Köszönöm Violettának, hogy mesélt a terveiről és megmutatta a csodás kertjét megint.
A nyári kertről itt meséltem.
Violetta oldalát itt találjátok további részletekkel a kreatív napjairól.
Ha van kedvetek minamole facebook oldalára is látogassatok el.
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!